hír rendezvény kiállítás Mostra velencei Építészeti biennálé

Augusztus végére halasztják a 17. Velencei Építészeti Biennálé megnyitását

sebesp | 2020.03.09. 12:11

Három hónappal elhalasztják a 17. Velencei Építészeti Biennálé megnyitóját a koronavírus terjedése miatt, az eredetileg május végére tervezett megnyitót augusztus 29-én tartják – olvasható a biennálé honlapján.

A rendezvény időtartamát azonban nem hosszabbítják meg, november 29-én fog zárulni – jelentette be szerdán a Hashim Sarkis kurátor vezette biennálé iroda.

Az új időpontot a koronavírus terjedésének feltartóztatására a világ kormányai által a közelmúltban hozott biztonsági intézkedések nyomán állapították meg. Ezek az intézkedések a következő hetekben dominóhatással lesznek az emberek mozgására és munkájára. Ez a helyzet kockára teheti a kiállítás megrendezését, hiszen a Velencei Építészeti Biennálén több mint 60 ország építészei és intézményei vesznek részt – olvasható a honlapon.

Az új időpont azt jelenti, hogy az építészei biennálé néhány nappal a 77. velencei filmfesztivál szeptember 2-ra tervezett megnyitója előtt kezdődik.

 A 17. Velencei Építészeti Biennálén Magyarországot Kovács Dániel kurátor és csapata Othernity című projektje képviseli, amely tizenkét emblematikus budapesti modern épületet dolgoz fel tizenkét fiatal közép- és kelet-európai építésziroda megközelítésében.

(MTI)
 

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...