TSPC Csoport | 2022.09.22

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) idén tavasszal nyílt, országos építészeti tervpályázatot hirdetett a debreceni Aranybika Szálló felújítására és egy új oktatási központ létesítésére. A felhívásra 6 pályamű érkezett. A TSPC tervpályázata kiemelt megvételt nyert.

A kiírás szerint az 1970-es években felhúzott, rossz állapotú épületszárnyat elbontják, a helyére pedig az MCC oktatási és tehetséggondozási programjának otthont adó új épületszárny kerül. A cél, hogy az Aranybika Szálló újra a város egyik ékköve legyen. Az MCC egy olyan korszerű oktatási központ megépítését tervezi, mely tömegében, léptékében illeszkedik a meglévő Aranybika Szálló szecessziós épületrészéhez, valamint a történeti környezethez. Ebben a szárnyban kapott helyet 90 db kollégiumi szoba is.  A tervpályázat része az egykori szálló eredeti épületének műemléki felújítása is, így a szálloda belsőépítészeti megoldásaival és homlokzati megjelenésével reprezentálja majd az Aranybika Szálló patinás múltját és a jövőben meghatározó színfoltja lesz a városnak.

A TSPC csapata az Aranybika Szálló műemléki szárnya mellé, az elbontott épület helyére egy olyan épületet tervezett, amely tömegformálásával és anyaghasználatával vizuális egyensúlyt teremtve illeszkedik a megmaradó épülethez. Homlokzati megjelenésével, azon túl, hogy alkalmazkodik a történelmi épülethez, ikonikus, meghatározó képévé válik Debrecen belvárosának.

Az Aranybika Szálló Debrecen, és Magyarország egyik legpatinásabb szállója. A ma is látható eklektikus stílusú épület 1915-ben épült Hajós Alfréd építészmérnök tervei alapján. A Rákosi-korszakban az épületet államosították. Ekkor készült el a 6 emeletes szocialista stílusú szárny, amely a pályázat alapján nemsokára lebontásra kerül.

A TSPC terve egy olyan integrált épületegyüttest mutat, ahol az egyes funkcionális épületrészek a célszerű üzemeltetés céljából elválaszthatók, miközben az épület egy szervesen összekapcsolódó multifunkcionális egység. A tervben fontos szempont a műemlék és az új épület közötti szimmetria.

Az eredeti térstruktúrák felújításával, a vendéglátó helyiségek szállóhoz való integrálásával a debreceni gasztronómia és társasági élet dinamikus, megújuló központja jöhet létre.

Az MCC új épülettömege az Aranybika Szálló felújításra kerülő szárnyával harmonizálva került kialakításra. Az azonos tömegű új szárny külső két szintje az épület maximális transzparenciájának elérése érdekében üveghomlokzattal került megtervezésre. Az utca felőli homlokzat betekintést enged az épületben folyó aktivitásokra. A homlokzati üvegpanel felületeken kerámia pont nyomtatással kerül megjelenítésre a történelmi épület struktúrája, így harmonizálva a szálló ikonikus épületével.

Az üveghomlokzat osztásai, geometriája a szállóépület tagolásával azonos. A homlokzat terasz feletti része a történelmi egyetemek – angol-amerikai ”IVY League” College-k -hangulatát idéző borostyán borította zöldhomlokzat, ami egyaránt reflektál a Debrecent méltán híressé tévő Virágkarneválra. A tervezett MCC oktatási központ főhomlokzatán növényhálóval kombinált ültető ládák biztosítják az egyenletes függőleges zöldfelület kialakítását. Klimatikus szempontból a növényfal csökkenti a nyári túlmelegedést a téren és az épületen belül egyaránt.

Az Aranybika Szálló eredeti homlokzati terveinek hangsúlyos elemei voltak a főhomlokzaton elhelyezett virágládák, melyek napjainkra feledésbe merültek. Ezen balkonládák újratelepítése üde, zöld és rendkívül elegáns megjelenést kölcsönöznek a műemléki épületnek.

Az új saroktorony tömegformálásában az Aranybika Szálló megismételt kortárs mása. Külső megjelenésében az Aranybika szálló torony kőburkolatú másolata, ellenben nyílásai csak homlokzati architektúraként jelennek meg. Ebben a tömbben a megnyitások a központba helyezett liftmag köré szervezett lépcső egyes pihenőihez kapcsolódnak, kilátást biztosítva a Kossuth tér és a Nagytemplom felé. A torony belső fala nyersbeton, amelyen megjelennek a szálló műemlék tornyán szereplő nyílások lenyomatai. A torony az eredeti stilizált változata, de inverz anyaghasználattal: a szürke palafedés helyére egy árnyékoló üvegszerkezet kerül, mely napközben bronzszínű felületként, este sejtelmes fényű világítótoronyként jelenik meg. A toronyban kialakított kétszintes tér, tárgyalásokra, kisebb fogadások rendezésére is alkalmas reprezentatív terület.

A torony magas, újraértelmezett sisakjával nem próbál vetekedni a környék épületeivel, de egyértelműen jelzi az MCC jelenlétét Debrecenben.

Az épületben a különböző funkciók eltérő tömbökben kaptak helyet, melyeket belső udvarok tagolnak. Ennek a kialakításnak köszönhetően egy rendkívül izgalmas és változatos térélmény jön létre.

Fontosabb funkciók:

  • Könyvtár

Az MCC két nagy funkcionális egységén kívül – oktatás és kollégium – a harmadik fontos elem a könyvtár. A három szinten kialakított könyvtár az intézmény fontos vizuális eleme. A hagyományos könyvespolcok rendszere mind a tantermekből, mind az előcsarnokból meghatározó látványt nyújt. A könyvtár kávézóval egészül ki.

  • Közösségi terek

A tanulás és kommunikáció terei változatosak, egymással vizuális kapcsolatban állnak.

Az Aranybika Szállóban kialakított konferencia- és rendezvénytermek szervesen kapcsolódnak az MCC oktatási szárnyához. A konferenciaterem nagyméretű üveg mennyezeten keresztül megvilágított, így akár napközbeni események is kényelmesen rendezhetők benne. A bevilágító takarásával és a konferenciaterem osztásával használatának további lehetőségei nyílnak meg. A konferenciateremhez kapcsolódó vizesblokkok tágasak, ezenkívül ruhatár és raktárak is szervesen kapcsolódnak a funkcióhoz.

  • Kollégiumi szobák

A kollégiumi szobák a fenntarthatóság és a bentlakók privát szférájának figyelembevételével kerültek kialakításra. A szobák többsége egy a belépőhöz kapcsolódó, természetes szellőzéssel is rendelkező vizesblokk és két egyéb alvó és tanuló tér kapcsolatából áll.

A kollégiumi szárnyban a földszinti közösségi téren túl egy nagy méretű étkező és közösségi konyha található, melyhez tetőterasz is kapcsolódik. Az étkezőből a könyvtár blokk felett lenyűgöző kilátás nyílik Debrecen városára. A szobákhoz teasarok és mosókonyha is kapcsolódik. A kollégium helyiségeinek kapcsolata egy központi tér köré szerveződő aktív közösségi élet kialakulását segíti elő.

  • Sporthelyiségek

A sport- és edzőterem az oktatási épület pince szintjén található, mely az épület tömegformálásának köszönhetően természetes bevilágítást kap. A teremhez öltöző és vizesblokk, valamint megfelelő méretű raktárterület kapcsolódik.

  • Parkoló

A belváros egyik sokat taglalt kérdésköre a parkolás. Megrendelői igényt és a környezeti adottságokat figyelembe véve egy félszinteltolásos mélygarázs adja a megfelelő lehetőséget arra, hogy egy régóta áhított zöld „oázisként” működő közpark alakulhasson ki Debrecen szívében.

A TSPC terveinek megvalósulásával nemcsak megújul az Aranybika Szálló, hanem Debrecen városa visszakaphatja a legpatinásabb műemléképületét.

A TSPC jelentősen kiveszi a részét Debrecen városfejlesztéséből: legutóbbi sikerei közé tartozik a Debreceni Egyetem Klinikai Központjához tartozó Új Klinikai Tömb megvalósíthatósági tanulmánya.

A turizmus és vendéglátás területén is kiemelkedő tapasztalattal rendelkező cégcsoport terve szerint valósul meg a budapesti Hotel Dorothea, illetve a napokban a debreceni UniGreen Hotel megvalósítására kiírt pályázaton is megvételt nyert a TSPC és a Firka Építész Stúdió közös terve.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások