hír tervek cikk Budapest Budapest Szíve Széchenyi tér

Gyalogosbarát tervek a Széchenyi (volt Roosevelt) téren - videóval fűszerezve

sebesp | 2012.09.06
A Budapest Szíve Program II. ütemének keretében a BKK a Széchenyi István tér és környezetének fejlesztési elképzeléseit hozta nyilvánosságra.

A BKK honlapján megjelent információk szerint a belvárosi Széchenyi István téren az átalakítások során a gyalogosok kerülnek fókuszba, aminek érdekében forgalomcsillapító lépéseket léptetnének érvénybe. A tervezett beruházás keretében reprezentatív tér jönne létre a Lánchíd és a Gresham palota között, kerülőutak nélkül lehetne eljutni a Bazilikától a Budai várba, a pesti korzó a Parlament irányába folytatódna, és a József Attila utca is átépülne. A projekt eredményeképpen a kerékpárosok több kelet-nyugati és észak-déli útvonalon is áthaladhatnak majd a téren, ahol Bubi gyűjtőállomás is helyet kapna. Csökkenteni kívánják a gépjármű közlekedés által igénybe vett felületet, ezért a Belvárosból a Lánchíd felé tartó forgalom a jelenleg a teret megkerülő iránya helyett a tér déli oldalára kerülne, az Akadémia utca és a tér keleti, Gresham előtti oldala kétirányúvá válna. A forgalmi irányok keresztezését egy kisebb körforgalom oldaná meg a Széchenyi István tér déli peremén. A projekt megvalósítása Uniós támogatási lehetőségektől függ, időpontja egyelőre bizonytalan.

Video:

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...