hír díj cikk kápolna kilátó Média Építészeti Díj ökoközpont

Megvannak a Média Építészeti Díjának jelöltjei

donkanyar | 2015.09.22
Rangos nemzetközi előzsűri válogatta ki azt a tizenegy magyar épületet és tervet, amelyeket a 2015-ös Média Építészeti Díjára jelöltek: a badacsonytomaji Szent István király kápolna, az állatkerti Ökoközpont mellett több kilátó is versenybe szállt a díjért.

Az elkészült épületek értékelése során az építészeti kvalitások mellett a munkák koncepciójának erejét, valamint társadalmi és szociális kontextusát is vizsgálták. Megvalósult projektként a badacsonytomaji Szent István király kápolna, az ELTE Bölcsészettudományi Karának II. világháborús emlékműve, Visegrád városközpont fejlesztésének első üteme, a galyatetői kilátó, a debreceni Műteremház és a budapesti Ramenka étterem került be az Indira van 't Klooster, az A10 magazin főszerkesztője által vezetett előzsűri listájába épület-kategóriában.

A badacsonytomaji Szent István-kápolnával kapcsolatban az előzsűri az ötletességet és az izgalmas egyszerűséget emelte ki. Indoklásukhoz hozzátették, hogy az épület nem csak saját környezetét teszi izgalmasabbá, hanem a helyi közösség életébe is szervesen illeszkedik.

A nyerteseket az Uránia Nemzeti Filmszínházban összegyűlt magyar újságírókból álló zsűri választja ki október 16-án. Addig viszont a közönség is szavazhat a legjobb hét épületre és tervre az interneten. A szavazás második köre az Urániában lesz: az ott összegyűlt közönség egyéni szavazatai fogják eldönteni, hogy ki kapja a MÉD Közönségdíját épület és terv kategóriában.

Teljes cikk és a képgaléria

Szavazni itt lehet
 

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...