hír Budapest Noll Tamás szuperkórház

Noll Tamás tervezi a kelenföldi szuperkórházat

sebesp | 2016.10.13
A kormány döntött arról, hogy a Kelenföldi pályaudvar közelében építi meg a dél-budai egészségügyi centrumot – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Lázár János elmondta, a tervek szerint ez egy több mint ezer kórházi ágyas új egészségügyi intézmény lesz, amelyet mindenképpen az M1/M7-es autópálya közelében lévő területen szeretnének megépíteni úgy, hogy a metró- és az autóbuszos csatlakozás is elérhető legyen. Amint jelezte, a beruházás tervezői munkájának előkészítésével a kormány Noll Tamás építészt kívánja megbízni.

Mint mondta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) két területet vizsgál, megkezdődtek a tulajdonosokkal a tárgyalások is, a beruházáshoz egy 8-10 hektáros terület kell. Több mint 100 ezer négyzetméteres épületről van szó, amely a kormány legjelentősebb egészségügyi beruházása lesz Budapesten – közölte.

Lázár János szólt arról is, a miniszterelnök kérésére az Emmi sürgősen és soron kívül rendezi azon fiatal szakorvosok helyzetét, akik a szeptemberi béremelés után kevesebb fizetést kapnak, mint a béremelés előtt. Kitért arra is, hogy a kormány döntése értelmében a székesfehérvári kórház 170 millió, a Zala megyei kórház egy beruházása befejezéséhez 2,5 milliárd forint többlettámogatást kap.

Beszámolt arról is, hogy a Semmelweis Egyetem kezdeményezésére új gyermekgyógyászati központ létesül, továbbá fejlesztések lesznek a gyógyszerészeti karon és a fogászati klinikán is.


Forrás: MTI

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...