színkép | 2016.06.22
A Kós Károly Egyesülés Vándoriskolája felvételt hirdet fiatal építészek számára. Olyan pályakezdők jelentkezését várják, akik önálló tervezői, vállalkozói ambícióval rendelkeznek, az építészeti tervezést magas színvonalon kívánják művelni és a Kós Károly Egyesülés építész mestereitől szándékoznak tanulni. A felvetteket októbertől alkalmazzák.

Az idei tervezési feladat Dobogókőn a Manréza Lelkigyakorlatos Ház igényeinek megfelelő önálló kazánház, fűtőmű megtervezése.

A Manréza Lelkigyakorlatos Ház már több, mint két évtizede szolgál lelkigyakorlatok helyszínéül Dobogókőn. A jezsuiták az államosított zugligeti Manréza helyett csereingatlanként kapták meg a dobogókői épületeket, amik a csendes, elvonulásra, szemlélődésre alkalmas környezet miatt megfelelő helyszínei a lelki és testi megújulásnak.

A tervezés helyszíne az 1002 és 1003 hrsz-ú ingatlanok. Az ott található épületek, a volt Kádár-villa és a kormányőrségi épületek mára rendházként (RH) és lelkigyakorlatos házként (LGYH) működnek. Egész évben egyénileg és csoportosan érkeznek fel ide emberek többnyire vezetett, csendes lelkigyakorlatokra, vasárnapokon és ünnepnapokon pedig a közös istentiszteletre. Mindkét épületben kápolna, közös étkező és szálláshelyek szolgálják a többnapos lelkigyakorlatokat. A csend nagyon fontos tényező a lelkigyakorlatok alkalmával.

Mindkét épületnek önállóan megoldott fűtési rendszere van saját kazánházzal. Ám a jelenlegi gépészeti megoldás sajnos nem szolgálja az igényeket: mindkét épületben zajosan és rossz hatásfokkal működnek a kazánok, a kazánházak bővítésére nincsen lehetőség. Felmerült már újabb épület bevonása és a LGYH bővítése is, ám mindegyik esetben már szükséges lenne a kazánok hatékony rendbetétele.

A tervezési feladat a felmerült igényeknek megfelelően egy önálló kazánház, fűtőmű megtervezése. Az elképzelések szerint ezt egy szabadon álló, adott esetben bővíthető épület megoldaná. Ez tehermentesítené a meglévő épületeket, elegendő lenne épületenként egy hőfogadónak, esetleg puffertárolónak helyet biztosítani. A fűtőmű helyének kiválasztása tervezési feladat, az építészeti megfogalmazásánál pedig tekintettel kell lenni a helyszín természeti adottságaira. Az elmúlt év telén a fagykár megharmadolta a faállományt, ám továbbra is az erdő a meghatározó. A tervezési helyszín a megyehatár mentén fekszik, a telek- és megyehatáron túli területek védettek (Natura2000, természetvédelmi terület, DINP terület), erdészeti területek. Mindezek fizikai korlátot nem jelentenek a tervezésben. Dobogókőn nincs vezetékes gáz, faaprítékhoz ellenben könnyen hozzájutnak. Az aprítékot kéthetente szállítják, a helyszínen tárolják, és jelenleg csigával továbbítják a kazánhoz. A szállítmányhoz igazodva 40-50 m3 apríték tárolásával kell számolni, amit fedett, de jól szellőző helyen kell tárolni!

A feladat
- Adj javaslatot a fűtési rendszert szolgáló fűtőmű elhelyezésére, építészeti kialakítására!
- Készíts tervet: két aprítékos kazán elhelyezésére és az apríték tárolására is alkalmas fűtőműre! (A két aprítékos kazán és a hozzájuk tartozó puffertároló ~45-50 m2 területen férnek el.)

A helyszínt bemutató rajzokat M=1:500, az épület rajzait M=1:100 v. 200 léptékben kell benyújtani oly módon, hogy azokat könnyen be lehessen mutatni. Modell készítése ajánlott, de nem kötelező.

A pályázat részvételi feltétele a feladatkiírás szerinti tervezési feladat és a pályázó fontosabb munkáit, alkotásait bemutató portfólió beadása illetve a személyes meghallgatáson való részvétel.

A helyszín öt perc sétára van a távolsági busz végállomásától visszafelé.
Budapest felől érdemes HÉV-vel menni Pomázig, onnan óránként vannak járatok Dobogókőre.

A tervezési helyszín közös bejárásának időpontja:
2016. július 2. 10 óra
Egyéni bejárásra is van lehetőség. Ez esetben tekintetbe kell venni a csendet és az időpontot egyezteni kell az intézmény vezetőjével, Frigy Zoltánnal (+36 30 511 4960).

A pályázat és portfólió benyújtásának határideje:
2016. augusztus 31. 16 óra
Helyszín: 1034 Bp., Kecske utca 25., Triskell Építésziroda

Személyes meghallgatás időpontja:
2016. szeptember 3. 10 óra
Helyszín: 1034 Bp., Kecske utca 25. – Magyar Művészeti Akadémia terme

További információk:
Csernyus Lőrinc - Triskell Kft., 1034 Bp., Kecske utca 25. – tel.: (1) 388 1707
Füzes András - Makona Kft., 1034 Bp., Kecske utca 25. – tel.: (70) 238 3342

http://vandoriskola.hu/hu/content/felveteli-felhivas-es-kiiras-2016

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások