A két magasház tetőterasz közé feszített teljesen áttetsző égi úszómedence az építészi kreativitás és a mérnöki képességek határait feszegeti.
A H2Offices irodakomplexum első fázisa WELL v2 Core & Shell előminősítést kapott az International WELL Building Institute (IWBI), az egészséges, emberközpontú irodahelyiségek tanúsításáért felelős nemzetközi szervezettől. A projekt fejlesztője a Platinum, azaz a szabvány legmagasabb szintjének elérését tűzte ki célul.
A Helsinki régióban fekvő Vantaa egyházközségei új templomot építettek Tikkurila városrészben. Hazánkban a festékgyáráról híres finn település központjában áll a modern templom, amelyet idén adtak át a híveknek.
A környezetbe illesztés az egyik legkomplexebb feladata az építésznek, amely könnyen rövidre zárható az "utánzás" technikájával.
Ebben a cikksorozatban olyan pécsi épületeket mutatok be, melyek egykoron műemléki védettséget élveztek, de miután a műemlékjegyzékből törölték őket, rövidesen elbontásra is kerültek. A sorozat célja egy hiánylista összeállítása, valamint annak bemutatása, milyen épületek állnak ma az egykori műemlékek helyén.
Augusztus 20-ától lesz látogatható a Budavári Palota elsőként rekonstruált történelmi tere, a Szent István-terem. A helyiség egyik fő látványossága az a Zsolnay kerámiakandalló lesz, amely a második világháborúban a teremmel együtt megsemmisült. A Várkapitányság szakemberei az elmúlt hetekben megkezdték a Zsolnay gyárban rekonstruált kandalló beépítését az újjászülető terembe.
A városokban a vízpart közeli területek Európa-szerte az egyik legkiemelkedőbb lokációnak számítanak a lakóépületi projektek tervezése során. A jó levegő, a tágas zöldterületek és a sport, rekreációs lehetőségek páratlan lehetőségeket kínálnak a fejlesztőknek és az itt lakóknak egyaránt.
A könyvesház célja olyan derűs olvasótér létrehozása, amely lebilincseli az embereket, és így több fiatalt és gyermeket vonz a visszatérésre a hegyekbe. Színes és csendes helyet biztosít, hogy a gyerekek és az idősek szabadságot és boldogságot érezhessenek ebben a házban.
A "Welcome To The Jungle House" ház egy belvárosi örökségvédelmi területen található, ahol késő viktoriánus sorházak és posztindusztriális raktár-átalakítások jellemzik az utcaképet.
Trendi színekben pompázó bővítménnyel egészítették ki a londoni viktoriánus sorházat, melynek új konyhája egyben a tulajdonos műterme és tárgyalója is lesz.
Ebben a cikksorozatban olyan pécsi épületeket mutatok be, melyek egykoron műemléki védettséget élveztek, de miután a műemlékjegyzékből törölték őket, rövidesen elbontásra is kerültek. A sorozat célja egy hiánylista összeállítása, valamint annak bemutatása, milyen épületek állnak ma az egykori műemlékek helyén.
A mai élet káoszában az otthonnak menedékhelynek kell lennie, olyan helynek, ahova a háztulajdonosok visszavonulhatnak – vélik a Batay-Csorba építészei. A történelmi házsor elemeit szétrobbantva, majd a megrendelők emlékképeivel összegyúrva nem csak az utcakép, de az új otthon is átvitt jelentésekkel gazdagodott.
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia, online részvétel december 5-ig (MÉK 1-1 pont)
Nemzetközi Építészkongresszus 2026 – Positions from the Gulf and Beyond – 2026. március 6-án
Panaszok és penészek – hőhídmenedzsment – Építész Tervezői Nap 2026. március 26-án
Térhasznosítás felsőfokon – tetők, tetőterek, tetőkertek – Építész Tervezői Nap 2026. április 23-án
Legfeljebbújítás – értéknövelő renováció – Építész Tervezői Nap 2026. május 21-én
Azért a víz a zűr? – vízszigetelések rendszerben – Építész Tervezői Nap 2026. szeptember 17-én
Rés a pajzson – épületburok nyílászáróknál és más kényes pontokon – Építész Tervezői Nap 2026. október 15-én
Akkumulátortüzek és más kihívások – tűzvédelem 2026 – Építész Tervezői Nap 2026. november 12-én