Viva Arte Viva címmel rendezik meg az 57. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálét 2017. május 13. és november 26. között. Magyarországot Petrányi Zsolt kurátor és Várnai Gyula képzőművész Békét a világnak! (Peace on Earth!) című projektje képviseli.
A daruk állnak, és már láthatóak a Budapesten épülő új Telekom székház alapozási munkái a Groupama Aréna mellett.
Mottó: „Kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Istennél és Isten vala az Ige.” (Jn 1,1) A 10. Szakrális Építészeti-Belsőépítészeti Konferenciát 2016. szeptember 20-án a Budapesti Építészeti Központban rendezték meg.
A Mészöly utcáról nemcsak a Mészöly Tanszéknek kellene eszünkbe jutnia (a fiatalabbak kedvéért: Mészöly Söröző, a műegyetemisták egyik egykori törzshelye), itt áll egy Lechner Jenő által tervezett lakóház is, amelyben az építész élete végéig élt és alkotott.
Bővítik a makói fürdőt, a Hagymatikumot. Makovecz Imre vázlatai alapján a Makona készíti el a terveket. Ez a munka nyolc hónap alatt készül el, majd 2017-ben, a nyári szezont követően indulhat el a kivitelezés. A beruházás költsége mintegy 2,5 milliárd forint.
Falként veszik körbe a lakótornyok a kínai nagyvárosban a sorházas lakóparkot, amit soha nem sikerült befejezni.
2018-ra megduplázzák az utashidak számát, és kibővítik a 2-es terminál tranzitterületét.
Az Építészet Világnapján a Budapesti Építész Kamara Nívódíjában részesül öt izgalmas budapesti helyszín és alkotói. A jeles eseményre október 3-án, délután 2 órakor kerül sor a FUGA Budapesti Építészeti Központban.
Hetvennégy év után újra harangokat kapott a Nepomuki Szent János-templom a dél-morvaországi Zelená Hora népszerű búcsújáróhelyen.
Csütörtök este hetedik alkalommal történt meg MÉSZ által alapított Szendrői Jenő Díj ünnepélyes átadása.
A Magyar Építőművészek Szövetsége az UIA mottójához kapcsolódva ebben az évben is megrendezi Ötpacsirta utcai székházában az Építészet Világnapja rendezvényeit. A nap kiemelkedő eseménye lesz az építészek és a kulturális élet más neves személyiségei közötti pódiumbeszélgetés. moderátor: Veiszer Alinda
A korszerűsítés előtt álló Operaház bejárása után, a pénteki társulati ülésen megnyílt a Magyar Állami Operaház 2016-2017-es Magyar Évada.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án