Idén a KÉSZ kapta az építőipar egyik legrangosabb hazai kitüntetését, az Építőipari Nívódíjat a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáért. Az elismerést 1999 óta minden évben olyanoknak ítélik oda, akik munkájukkal nemcsak maradandót alkotnak, hanem javítják az építőipar megítélését is.
Elmarad a Kotsis Iván-érem átadása. Mónus János Ybl-díjas építész nem fogadja el az odaítélt díjat, döntését indokló nyílt levelét alább közöljük.
Bemutatták a brit főváros pénzügyi negyedének legmagasabbjaként beharangozott új felhőkarcoló terveit.
A nyugat-európai országok, elsősorban Németország, Hollandia, és a négy skandináv ország lakásépítésének legjelentősebb befolyásoló tényezője a migráció, mely nemcsak az új építésre lesz nagy hatással, de várható, hogy a bérlakásokra és a lakásvásárlásokra is.
743,3 milliós közbeszerzést nyert a Várkert Bazár felújításán eddig is milliárdokat nyerő Swietlesky-WHB konzorcium. A Várgondnokság cáfol, szerintük csak papírmunka van hátra.
A MÉSZ esték sorozatban Osskó Judit a Liget projekt éppen aktuális állása kapcsán beszélgetett meghívott vendégeivel. A Városliget barátai blog részletesen beszámolt az eszmecseréről.
Nincs titok: L. Simon László, Puskás Imre, Fejérdy Tamás, Tina Markusova (SK), Engedyné Juhász Veronika, Visy Zsolt, Veöreös András, Nagy Gábor, Dobosyné Antal Anna, András István, Kőnig Tamás előadása teljes terjedelmében meghallgatható!
Idén ősszel számos rangos díjjal ismerték el a közép-európai régió egyik vezető ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportját, a Futurealt. A Portfolio Property Awards díjátadón a vállalatcsoport kapta meg „Az év projektje” és „Az év irodabérleti tranzakciója” díjat.
Megszületett a kormánydöntés, 2016 és 2018 között felújítják az Iparművészeti Múzeumot. Már csak a bejelentésre várunk.
Új parkolóházat kapott a galíciai egészségügyi komplexum. Az épület gyermekkórházat, szülészeti osztályt és onkológiai központot is magában foglal. A színes lamellás épület a gépkocsik elhelyezésén túl közlekedő szerepet is betölt a különböző épületszárnyak és utcaszintek között.
December 16-án dönt a kormány az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) új helyszínéről. A több mint százezer négyzetméteres új kampuszt viszont kevesebb, mint 3 év múlva át is adnák. A korábbi, szuperkórházról szóló tervek, úgy tűnik, füstbe mentek.
Hat kártyalap vékonyságúnak látszó betonlemezzel metszették a hegy oldalába a minimalizmust a brutalizmussal ötvöző japán villát.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án