donkanyar | 2016.05.23
A világ egyik legnagyobb építészeti versenyének közönségdíját a felújított galyatetői kilátó és turistacentrum április 12-én elnyerte el. Az Architizer A+ Awards rangos nemzetközi elismerést az architizer.com amerikai építészeti hírportál alapította három éve a Wall Street Journal Magazinnal és a Webbyvel közösen

Amint arról korábban beszámoltunk, a nemzetközi zsűri márciusban válogatta be az újjáépített galyatetői kilátót Architecture + Renovation kategóriában az Architizer A+ Awards rövidlistájára.

A jelöltek közül egy hónappal később, áprilisban több mint száz kategóriában szakmai zsűri válogatja ki a legjobbakat. A Renováció kategóriában lehetett voksolni a galyatetői kilátóra, amely a szavazóknak köszönhetően el is hozta a közönségdíjat – tájékoztatott Jánosik Lajos, a kilátó felújítását végző cég, a Jánosik és Társai Kft. cég tulajdonosa.

A 960 méter magasan álló kőkilátót csaknem két éve újította fel a Jánosik és Társai Kft. A Péter-hegyesen található kilátót még 1934-ben építették. Napjainkra a környező fák csaknem teljesen benőtték, így csak északi irányban volt zavartalan a kilátás. Azért is vált időszerűvé a kilátó teljes felújítása és 10 méteres megmagasítása, hogy ismét 360 fokban élvezni lehessen a csodálatos mátrai panorámát.

A terméskő burkolatú kilátótorony eredetileg 17 méter magas volt és erre húztak fel még egy 10 méteres vasbeton épületrészt. Ehhez meg kellett erősíteni az alapokat, úgy hogy az aláásásnál az épületnek talpon kellett maradnia. A régi épület tetejére monolit vasbeton födém került, ez tartja meg az újabb 10 méteres kilátórészt.

A kilátó belsejében lévő elöregedett, rozsdamarta vaslépcső helyett két lépcsősort építettek, az épület külső részén. Az egyiken felfelé, a másikon lefelé haladhatnak a turisták, elkerülve a korábbi tumultusokat. A külső lépcsők mellé rozsdamentes acélvédőháló került, biztonsági okok miatt. A bejáratnál korszerű beléptető rendszert létesítettek. Teljesen megújult a kilátó elektromos hálózata is.

A különleges helyszín több különleges eljárást igényelt a kivitelezésnél. Az építkezés környezetvédelmi területen zajlott, ezért fokozott figyelmet fordítottak a környezet megóvására. Az új kilátórész építéshez nem használhattak például toronydarut. Kézzel, úgynevezett kistáblás zsalukkal húzták fel az új toronyrészt.

Különleges felkészüléssel járt a 10 emeletes lakóház magasságának megfelelő kilátó átépítése. Az összesen 62 millió forintba kerülő beruházás határidőre elkészült – mondta Jánosik Lajos.


Forrás: MTI

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások