Az épület az 1920-as években épült, a Szakáts család lakóépületeként. A II. világháború után államosították, majd úttörőtábor üzemelt benne a rendszerváltásig. A rendszerváltás óta üresen áll, az állapota folyamatosan romlik. A tábor egykori csónakháza is felújításra szorul.
A nyolcvanas évek népszerű videojátékának hasonmása visz izgalmat a németországi nagyváros külvárosának megfáradt világába.
Rekordot ért el a nap- és szélenergia részaránya a múlt hétvégén a németországi elektromos áramellátásban.
Chehadé Abdel Rahim, Csillag Katalin, Csomay Zsófia, Gőz Dorottya, Gunther Zsolt, Kalmár László, Lente András, Emanuelle Moureaux, Pintér Tamás, Promontório (Paulo Martins Barrata, Joao Luís Ferreira, Paulo Perloiro, Pedro Appleton, Joao Perlioro) , Taraczky Dániel, Vesmás Péter, Zsuffa Zsolt az új Metszetben
Sokak szemét szúrta a józsefvárosi piac, amiről tudjuk, hogy hamarosan bezár. Több mint négymilliárd forint értékű fejlesztést tervez a józsefvárosi önkormányzat a jelenlegi Négy Tigris piac területének egy részén; a tervek szerint sportközpontot és szabadidőparkot hoznának létre.
Városépítészeti és építészeti hallgatói ötletpályázat Budapest, VIII. kerület, Józsefváros Palota-negyed, Pollack Mihály tér – Bródy Sándor utca - Gutenberg tér megújítására
Marseille Európa kulturális fővárosaként számtalan rendezvénnyel várja idén az odalátogatókat. A Marseille-Provence 2013-as programsorozat egyik fontos színtere az Európa és a Földközi-tenger vidékének civilizációját bemutató Nemzeti Múzeum, amely június első felében nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.
A mostani többszáz oldalas „gigarendelet” helyett – amelyben néhány, mára már aktualitását vesztett mondatot 30-40 éve hurcolunk magunkkal - teljesen új OTSZ készül – mondta el Wagner Károly tűzoltó alezredes (OKF Tűzvédelmi Főosztály) a júniusban megrendezett Építész Tervezői Napon.
Régen nagysikerű koncerteket játszottak annak a térnek a szabadidőközpontjában, amely most új ruhát kap: döntött ugyanis a lakosság arról, hogy miként újuljon meg a VII. kerületi Almássy tér - közölte hétfőn a kerületi önkormányzat. A kerületben szervezett személyes szavazás 1211 résztvevője közül a legtöbben a D koncepciót választották.
Az európai „Réz az építészetben Díj" kétévente meghirdetett pályázat réz- vagy rézötvözet homlokzattal, -tetővel vagy egyéb építészeti elemmel készült épületek számára. Idén az erős nemzetközi mezőnyben két magyar épület is pályázott.
Állítólag Amerikában az épületek – különösen, melyeket annak idején is már a belvárosokban húztak fel – eredeti formájukban általában nem élnek túl ötven évet. Vagy azért nem, mert a telek ára időközben annyira fölment, hogy kifizetődőbb azt megtartva az épületet lebontani.
Az Ybl Egyesület minden érdeklődőt szeretettel vár a III. Szoborünnep utolsó három programjára.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap, online részvétel november 20-ig (MÉK 1,5 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án