Harmadik esztendeje már, hogy elkezdődött a fertődi Esterházy–kastély felújítása, melynek két ütemére mintegy 4 milliárd forint uniós támogatás áll rendelkezésre. Sorra újulnak meg a főépület homlokzatai, díszterei és díszudvara, s a helyreállítás ma már jól érzékelhetően kiterjed a kastély környezetére, a volt bábszínház és narancsház épületeire,
A KÖH és a civilek után már a katonák is .....
A luxus a föld alatt is jelen lesz hamarosan, mert egy föld alatti luxushotel épül Sanghajban. A szálloda a város központjától 45 kilométerre, egy korábban kőfejtőként szolgáló gödörben kap helyet.
Évek óta töprengenek egy új budapesti híd gondolatán. Egy éve még mindenki örült, s támogatta, hogy a kormány az Új Széchenyi Tervben egy budapesti gyalogoshíd megépítését szorgalmazta, azóta viszont csönd honol.
Egy iskola terve Gandoban, Burkina Fasoban, egy többcélú közösségi központ Sao Paolóban, Brazíliában és egy berlini városfejlesztési projekt nyerte a 2012-es Holcim Awards for Sustainable Construction (Holcim-díj a Fenntartható Építészetért) világversenyt. A világversenyre 32 hazai pályázat érkezett, melyek minőségükkel kiemelkedtek a mezőnyből.
Ne kerüljön pénzbe, de holnap eladást hozzon…
Csökkenő budgetek, pontosabb célzás, de ki is a célcsoport…?
Megváltozott piac –a marketingkommunikációval szembeni megváltozott igények…
Ismerősen csengenek ezek a mondatok? Van megoldás?
Rubik-kockát formázó épület állhat 2017-re a Rákóczi híd budai hídfőjénél: az igazán különleges épületben az elmúlt 1100 év magyar szellemi teljesítményét fogja bemutatni – közölte Fürjes Balázs budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos pénteken a fővárosban; a bejelentést követően Orbán Viktor és Rubik Ernő a programról szólt.
Az amerikai Superbowl kupára döntőjére pár honi alkotó egy komplett stadiont készített. A Gasztroépítészeti Kupában így visszaelőztük a sógorokat...
Az Újbuda Galériában (Budapest, XI. Zsombolyai u. 5. – Polgármesteri Hivatal I. emelet) március 30-án, pénteken 13,00 órakor nyílt meg Ürmös Péter grafikusművész „Architektonikus formastruktúrák” című kiállítása, igen gazdag grafikai anyaggal.
2012-es Kaláka programok, tervezet
A Károlyi-Csekonics Rezidencia felújítása több szakaszban történt 2001 és 2011 között, melynek során megújult a csatolt képeken látható hall (Thék Endre által készített famunkákkal), a bálterem, a Csekonics- és Károlyi termek és a grófi dolgozószoba. Továbbá kialakítottak egy vetítőtermet.
Erősen a helyben előállított, valóban fogyasztható termékekre hajaz.
Önfenntartás nagyban?
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án