Budapest XV. kerület újpalotai lakótelep Fő terének környezetalakítására és az újpalotai Közösségi Ház fejlesztésére, bővítésére kiírt Ötletpályázaton résztvevő pályaművek bemutatkozó kiállítása
Az Építészeti Fotográfusok Nyílt Társaságának kiállítása december 9-én a Fugában!
2011-ben az építészet, építőművészet kategóriában a Prima Primissima díjat Vadász György építész kapta. Prima díjat vehetett át Fekete György belsőépítész és Turányi Gábor építész.
A Science Building építői alig négy hónap alatt elértek tetőszerkezetig, amire november 28-án felkerült a bokréta is. Mint kiderült, eddig hétezer köbméter betont építettek be.
Varsó jelenleg legfontosabb építészeti vállalkozása - 2013-ban nyitja meg kapuit a látogatók előtt, a korábbi gettó területén. Az építészek rézburkolattal vonták be a homlokzatokat, mely megőrzi az épületet a következő generációk számára.
Az Építéstudományi Egyesület mély megrendüléssel, és szomorú szívvel tudatta, hogy Kajtár Lajos, az Építéskivitelezési Szakosztály örökös tiszteletbeli elnöke életének 88. évében elhunyt. Temetése 2011. november 28-án hétfőn 12,45-kor a Farkasréti temető Makovecz termében volt.
Mesébe illő környezetbe tervezte Zoboki Gábor ezt a gyönyörű
irodaházat. Csodás budaörsi panoráma, hagyományőrző házak az
erdőkkel övezett lankás dombokon, csend és nyugalom: ez lett a
főhadiszállása az egyik vezető telekommunikációs cégnek.
Lemond Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyi államtitkára. A hírt maga Bencsik János erősítette meg egy Facebook-bejegyzésben péntek kora este, miután az Indexen megjelent a lemondásáról szóló hír.
Az irodai munkahelyek gyakori jellemzője a nagy üvegfelület, amely nyári forróságban fűtőtestként sugározza a hőt a bent tartózkodókra. A fény és a meleg távoltartására gyakran redőnyt, a legkevésbé hatékony módszert választják, a sokkal hatékonyabb lamellás árnyékolók helyett.
Befejeződött a fedett termálfürdő beruházása, mely az Európai Unió támogatásával jött létre.
jutottunk el a természettől a Londoni reality show-ig.
A Make Architects tervei alapján elkészült az Egyesül Királyság legnagyobb szalmabála épülete, melyhez a fakultás farmja szolgáltatta az építőanyag egy részét.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap, online részvétel november 20-ig (MÉK 1,5 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án