hír

Finta már dolgozik: átalakítaná a Duna-partot, lecserélné a panelokat


donkanyar | 2012.05.18
Folytatni szeretné a már készülő új Budapest városfejlesztési koncepció kidolgozását a főváros frissen kinevezett főépítése. Finta Sándor 25-30 éves tervet látna szívesen. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy egy állami bérlakás-építési program indításával tartja lecserélhetőnek hosszútávon a panelházakat.
Budapest építészeti képe jelenleg nagyon vegyes - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Budapest frissen kinevezett főépítésze. Finta Sándor szerint az, hogy a gazdasági keretek szűkre szabottak, középtávon is meghatározzák a város lehetőségeit. Ha a kerületek erősödnek, az eléggé nehézzé tesz egy, a várost átfogóan fejleszteni kívánó szemléletet - emelte ki.
Finta Sándor elmondta: készül az új Budapest városfejlesztési koncepció, amely hosszútávra rendezné a főváros fejlesztési irányait. Ez 25-30 évre meghatározó és fenntartható víziót jelentene a városnak. Elindult egy olyan fejlesztési koncepció tervezése a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK), amely a fővárosi Duna-part hasznosításáról, illetve a part elzártságának megszüntetéséről is szólna - tette hozzá.
A magas házak építési korlátozásáról az új budapesti főépítész azt mondta, hogy a főváros sziluettje érték. Finta Sándor szerint ez a kérdés a közeljövőben már csak gazdasági szempontok miatt sem fog előkerülni. A Budapesten található nagyméretű üres telkek jövőjét a gazdasági realitás fogja meghatározni - emelte ki a főépítész, aki szerint ezért az ideiglenes hasznosítás lehetőségeit is meg kell vizsgálni. Budapesten nem szűrték le a nemzetközi tapasztalatokat akkor, amikor plázák építésébe kezdtek, így történhetett meg az, hogy a belváros kis üzletei kiürültek - fejtette ki a főépítész.
Finta Sándor szerint a főváros teljesen meg lett fosztva a Duna-parttól, amely így alulhasznosított és kihasználatlan. Elkezdődött a tervezés a BKK-val arról, hogy készüljön egy fejlesztési koncepció a part hasznosításáról, hogy az elzártság megszűnjön - emelte ki.
A fővárosban található panelházakról az új budapesti főépítész elmondta: a rehabilitáció nem állhat meg ott, hogy hungarocellel beburkolják azokat. Előnyös lenne, ha indulna egy állami bérlakás-építési program, amely során a korszerűtlenné váló és energianyelő épületeket lecserélik – mondta a főépítész az InfoRádionak.
A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások