Nincs pályázat pályázó nélkül. Nincs pályázat zsűri nélkül. Nincs pályázat támogatók nélkül sem. És mi az összekötő kapocs pályázó, zsűri és támogató között?
A Budavári Palotanegyed egyik legeldugottabb, egyben leghangulatosabb része a gyönyörű, keleties jellegű Török kert.
Az Archikon Kft. terve alapján valósulhat meg a Károli Gáspár Református Egyetem új Campusa Ferencváros szívében, ami körülöleli majd a Markusovszky teret. Az új Campuson közel 2500 hallgató folytathatja tanulmányait, de számos létesítménye a helyi lakosok számára is nyitott lesz.
Finnországban, Turkuban az Aura folyó partján és a turkui vár szomszédságában épülő új múzeum tervezésére kiírt nemzetközi építészeti pályázatot a Sigge Architects nyerte, a vezető építésztervező a turkui Pekka Mäki.
Elérhető az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján az Otthonfelújítási Program keretében támogatott építési termékek, valamint hő- és melegvíztermelő berendezések listája.
Augusztus elején hirdetnének építészeti ötletpályázatot, a közlekedési múzeum számára kijelölt helyszín a debreceni BMW-gyár melletti szántóföld.
Olyan helyszín jött létre, amely nemcsak alapvető műszaki funkcióját látja el, hanem illeszkedik a városba, új élményt nyújt az itt élőknek, ide érkezőknek.
A londoni King's Cross pályaudvar közelében, védett vasúti alagutak felett épült ez a háromszintes kereskedelmi irodaház, mely ötletesen használja ki a műszaki korlátokat, mellyel meggyőző eleganciát ért el kívül és belül egyaránt.
A hatalmas kőből faragott „vízorgona” sípjait az Adriai-tenger hullámai szólaltatják meg Zadar városában a márvány mólón.
Az Év háza díj független szakmai elismerés, amelyet neves szakemberekből álló zsűri ítél oda. Emellett évek óta nagy izgalom övezi a pályázat közösségi oldalán rendezett közönségszavazást. Idén is az a kérdés, mely épületek találja a legjobbnak a nagyközönség, a potenciális építtető, az épületek használója.
A korszerű építészeti megoldások és technológiák, az emberközpontú tervezési megoldások állnak a 2024. július 8–9-én a Belgrádi Műszaki Egyetem Építészeti Kara és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara által (PTE MIK) rendezendő ’Places and Technologies’ nemzetközi konferencia fókuszában, amelyen az élhetőség lesz az egyik kulcsfogalom
A felújítás során rekonstruálták az Andrássy család egykori élettereit, és megújult a kastélypark is.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – Konferencia 2025. június 12-én, személyes és online részvételi lehetőséggel
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án