A Hellodesign pályázatot hirdet a hazai építészeti és design felsőoktatásban tanuló BA és MA hallgatók számára. A pályázat célja a jövő építész és dizájn szakembereinek bemutatása a szakma és a nagyközönség számára, elősegítve megismerésüket, és ezáltal pályafutásuk indulását.
A Time Magazine évente közreadott 100 legjobb listáján azok a személyiségek kapnak helyet, akik a legnagyobb befolyást gyakorolták az elmúlt évben szakmájukra. Idén az amerikai Studio Gang alapítója képviseli a világ építészeit.
A tavaly őszi építész fotósuli újraindul, ezúttal szerencsésebb időpontban: májusban. A kiscsoportos képzésre már lehet jelentkezni mindazoknak akik alaposabb épület-fotográfiai tudásra vágynak. Az ötalkalmas tanfolyam szerda esténként lesz a MOME új fotostúdiójában.
Száz éve nyílt meg a 20. század legnagyobb hatású művészeti iskolája, a németországi Bauhaus. Ez az évforduló kiváló alkalmat kínál, hogy közelebbről megismerjük Budapest korai modern építészetét az 1920-as évektől az 1940-es évek végéig.
A KÉK szervezte beszélgetésben a BIM-ben mélyebben érintett kollégák beszélgettek. Elsősorban azért referálok, mert rokonszenvesnek találtam a szereplők hozzáállását, szándékait, céljait.
Az osztrák Who Cares!? építésziroda láthatóan nagyon szívén viseli a fedél nélkül maradt toronyőr sorsát, máris megtervezték uj otthonát a Notre-Dame elpusztult tetejének helyére.
Rengeteg nyertese lehet a most kiírt állami családi ház pályázatnak: a mintatervbe bekerülő tervek mind kapnak díjazást, rangsorolás nem lesz. Háromféle kategóriában lehet indulni, 1:100 tervekkel. A határidő június végén van, lássuk mit kell beadni!
Buda szívében, az Alkotás utca – Győri út – Kiss János altábornagy utcák ölelésében indul a főváros legnagyobb campusfejlesztése: a Testnevelési Egyetem területe több ütemben, újabb 78 000 m2-en épül és újul meg, hogy néhány éven belül egy komplex, innovatív és zöld városrésszé válhasson.
Nemzetközi építészeti pályázatot hirdetnek a Notre-Dame huszártornyának újjáépítésére.
[HIRDETÉS] Manapság az átlagembernek igen nehéz dolga van, ha önerőből szeretne ingatlant vásárolni. Míg korábban óva intettek a kölcsönöktől mindenkit a szakemberek, ma már változni látszik a helyzet.
Nemzetközi mezőnyben mérettetett meg a Jahoda és Páricsy Építésziroda munkája. Az AVKF új kampusza Pesterzsébeten, a Török Flóris utcában található. Az elsősorban felnőttképzésre (mesterképzésre és szakirányú továbbképzések tartására) használt épületegyüttes egy régi iskolaépület felújításával és jelentős bővítésével alakult ki.
Kiadták az építési engedélyt a Vörösmarty tér szomszédságában álló, a Mahart-, valamint a Futura-házat is magába foglalö épülettömb teljeskörű felújítására. Az épületegyüttes a felújítást követően dizájnhotelt, lakásokat és üzleteket foglal majd magában.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – Konferencia 2025. június 12-én, személyes és online részvételi lehetőséggel
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án