Földbe süllyesztett madridi irodájukkal ismertté vált spanyol építészpáros kapta a megbízást az egyik legjelentősebb idei londoni építészeti attrakció megvalósítására.
Tardos Tibor (1957-2014) búcsúztatása 2015. január 19-én, hétfőn 17:00 órakor lesz a MÉSZ Székháza Kós Károly termében. (Budapest, VIII. Ötpacsirta utca 2.)
… és ehhez úgy tűnik a gyűrűk fura urát is segítségül hívja! Viszlát Casablanca?
Újjáépülhet a budai Várnegyedben az egykori lovarda a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányrendelet értelmében.
Kínos malőr érte a belgiumi Mons várost, amely a csehországi Plzen mellett Európa Kulturális Fővárosa lesz 2015-ben: röviddel a fesztiválév kezdete előtt, 19 nappal az átadása után – éppen szenteste – összedőlt az egyik fő látványosságnak szánt gigantikus szabadtéri installáció.
Az ábra alapján megállapíthatjuk karácsonyfánk építészeti stílusát.
A megszűnő építőipari cégek száma 6500 fölé emelkedhet ebben az évben, ami 15 százalékos növekedés 2013-hoz képest – közölte az Opten céginformációs szolgáltató.
Az ember történetéről szól a franciaországi Lyonban a hétvégén megnyílt új futurisztikus múzeum, a Musée des Confluences (Kereszteződések Múzeuma).
Építész: Ybl Miklós
A felújítás vezető tervezője: Dévényi Tamás
A szálloda vezető tervezője: Pethő László
Fotók és szöveg: Szentiváni János
A BMGE Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszéke tartószerkezet-rekonstrukciós szakmérnöki képzést indít 2015 februárjában. A képzés időtartama 4 félév. A képzés elsősorban meglévő épületek vizsgálatával és megerősítési technikákkal foglalkozik, továbbá tartalmaz elméleti, általános mérnöki és tervezési tárgyakat. Részletek: www.szt.bme.hu
A Néprajzi Múzeum a francia Vallet de Martinis DIID Architectes, a Magyar Zene Háza a japán Sou Fujimoto Architects, míg a FotóMúzeum Budapest és a Magyar Építészeti Múzeum a magyar Középülettervező Zrt. tervei alapján épülhet meg a 2018-ra teljesen megújuló Városligetben.
A Vatikáni Múzeum 3D című exkluzív dokumentumfilm soha nem látott minőségben tárja a nézők elé a Vatikáni Múzeum kétezer éves múltra visszatekintő gyűjteményének legkiemelkedőbb műalkotásait és a Sixtus-kápolna lenyűgöző freskóit, a Múzeum igazgatója, Antonio Paolocci professzor kalauzolásával.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap, online részvétel november 20-ig (MÉK 1,5 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án