„Római Part 2100 – Budapest” pályázat
Manapság az elektromos energia a környezettudatosság szimbólumává vált. Nemcsak a városfejlesztés marketingesei „ámítanak” minket a villamos- és trolihálózatok bővítése kapcsán ezzel, de az egyre több gyártósorról leguruló elektromos, vagy hibrid járművekre is lépten-nyomon ráakasztják a környezetbarát jelzőt.
A világ legnagyobb filmstúdiójának építésébe kezd Csingtao városban Kína leggazdagabb embere, a Dalian Wanda Group tulajdonosa - jelentette a kínai sajtó vasárnap.
A győri, sorozatkezdő Minőségi csarnoképítésért – Csarnokmegoldások 2013 konferencián mondta egy kolléga a fenti mondatot. Valóban, az ipari, mezőgazdasági épületek építése az a terület a magasépítésen belül, ahol a helyzet jónak mondható. De mik az újdonságok?
Az SZ-Linea iroda (Szabó Attila, Ábrahám Tibor, Török Péter) mindkét díjat begyűjtötte a Minőségi Csarnoképítésért - Csarnok Nagydíj pályázaton az észak-dunántúli régióban: a zsűri és a közönség is az ő csarnokukat találta a legjobbnak.
A Mesterkurzus célja, hogy az építészet átadásra méltó értékeit és a fiatal építészek új felvetéseit egyszerre vizsgálja, reagálva arra, hogy az építészet a társadalommal együtt változik. Az előadásokat tematikus szerkesztésben fiatal építészek és mestereik, illetve a társművészetek és tudományok jeles képviselői tartják.
Londonban az egykori istállósor végén alakították ki ezt a nagyrészt terepszint alatt elhelyezkedő, mégis rengeteg különleges extrával felszerelt családi otthont.
A Mars kolonizácóját megálmodó német építészcsapat a "marsi földbe" vájt lakásokkal próbál tereket létrehozni a vörös bolygón.
Pályázat kódja: MMA TÁJ/PONT Ötletpályázat 2013
A pályázatok postai feladásának határideje: 2013. november 18.
A magyar népmesék által ihletett meseparkot és egy a szubtrópusi növény- és állatvilágot bemutató családi élményparkot tervez a Fővárosi Állat- és Növénykert a Vidám Park jelenlegi területére, amelyet október elsejével vesz át.
Aukción 41,5 millió dollárért (9,2 milliárd forintért) kelt el a néhai olasz divatdiktátor, Gianni Versace Miami Beach-i háza. Az ingatlan egyébként luxusszállodaként nyithat újra.
Olyan gyönyörű csarnokok is kiestek az első körben a pályázaton, mint a BME finom sportközpontja, a Gyermelyi Tésztagyár szikár épülete, a Metalobox elegáns csarnoka, a ceglédi varroda nívós téglaépülete. Erős volt a mezőny: 48 pályázatból 27 jutott a második körbe.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án