donkanyar | 2014.06.02
Ahogy tavaly mi is beszámoltunk róla, Budapest egyik szégyenfoltja, a Széll Kálmán tér megújul végre. Ha egyetlen vesztes pályázó sem támadja meg a kivitelezői pályázat eredményét, sok évnyi halogatás után júniusban megkezdődhet az egykori Moszkva tér nagyszabású átalakítása.

Ahogy tavaly megírtuk, meg fog szépülni a Széll Kálmán tér. ( előző cikkünk: http://tervlap.hu/cikk/show/id/1774) Azt mindenki tudja, hogy a tér felújítása elengedhetetlen: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) többszöri halasztás után idén januárban írta ki a kivitelezői tendert, majd a szélesebb árverseny érdekében március végére tolta ki az ajánlattételi határidőt. A pályázatra végül három ajánlat érkezett a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt.–WIS Holding Zrt. konzorciumtól, a Swietelsky–Strabag párostól, illetve a Hídépítő Zrt.-től. A BKK viszont az utóbbi pályázatát érvénytelennek nyilvánította, mert szerintük a kért referencia hiánya miatt nem bizonyította a cég alkalmasságát - derül ki a Népszabadság cikkéből.

Az versenyben maradt két ajánlat között több mint egymilliárd forint volt a különbség. A KÉSZ–WIS kettős 5,3 milliárdért, míg a Swietelsky–Strabag társulás 6,56 milliárdért végezte volna el a munkát. Nem meglepő módon a BKK az olcsóbbat választotta, de eddig senki sincs meggyőződve arról, hogy a vesztesek valamelyike nem fordul jogorvoslatért a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz. Ha ez megtörténik, akkor a tér átalakítása csúszik, azaz a június elejére tervezett szerződéskötés bizonytalan időre tolódik.

Ha hihetünk a látványterveknek, akkor az Építész Stúdió Kft. és a Lépték-Terv Kft. győztes pályaműve egy tiszta, modern teret varázsol majda mostani térből. A metró legyező formájú épületének toldalékoktól való megtisztítása mellett új mozgólépcsőt és liftet kapunk majd, illetve átépítik autóbusz- és a villamosmegállókat is.


forrás: http://nol.hu/belfold/szell-kalman-ter-itt-a-felujitas-1464945

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások