Vannak olyan történetek, amelyek a nagy cethal gyomrának misztikus világába vezetnek, mások onnan indulnak.
Cambridge-i Laboratóriumi épület volt legnagyobb hatással a brit építészetre az elmúlt évben
A Budapesti Építész Kamara tiltakozik a korábban ötletpályázaton megfuttatott projekt terveztetésének ilyen módon történő megvalósítása ellen.
A Dózsa György és Váci út sarkán, az Ibis (korábban Volga) szálló helyén új irodakomplexumot épül, melynek átadása 2014 nyarára várható.
A kérdést feltettem több magyarországi szakembernek. Az akkori országos főépítész, valamint a Műemlékvédelmi Hivatal több vezetője kutatást végezni nem tartották szükségesnek, viszont ajánlották, írjak egy újságcikket.
Megnyílik pénteken az ötmilliárd forintos beruházással elkészült Hegyvidék üzlet- és szolgáltatóközpont Budapesten – mondta Noah Steinberg, a beruházó Wing Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön a helyszínen, a nyitás előtt tartott sajtótájékoztatón. A fővárosban idén ez az egyetlen átadott üzletközpont.
2012. október 4-én adták át Makovecz Imre alapkoncepciójára építve Turi Attila főépítész tervei alapján elkészült ökumenikus kápolnát, a vörösiszap-katasztrófa után épült devecseri új lakóparkban a tragédia második évfordulóján.
A modern technika egyre kisebb méretű csodái teljesen átalakították hétköznapjainkat. De mi a helyzet az ipari technika újításaival, a hatalmas gépek és épületek titkaival? A Discovery Channel októberben két vadonatúj sorozatot és egy filmet is szentel a mérnöki csúcsteljesítményeknek.
A Szingapúrban megrendezett World Architecture Festival (WAF) első díjas épületei közül néhányat már bemutattunk, de most itt a teljes lista!
Az más kérdés, mikor fog idehaza elterjedni. Nem is érdemes kivárni, mert addigra még előrehaladottabbak lesznek a kutatási eredmények.
Az épületenergetika ma már nem egy másodlagos szempont, hanem az épület koncepcióját meghatározó alapvető tényező - derült ki a szeptember végén, a rendkívül aktuális témának köszönhetően különösen nagy érdeklődés mellett megrendezett Építész Tervezői Napon.
Zaha Hadid világhírű építésznő irodájának grafikája került a legfrissebb Metszet címlapjára. A londoni Aquatics nem az egyetlen olimpiai épület, amit a folyóirat bemutat: a Velodrome részletes ismertetése mellett nagyobb lélegzetvételű cikk tekinti át a világraszóló esemény építészeti vonatkozásait.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – Konferencia 2025. június 12-én, személyes és online részvételi lehetőséggel
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án