A legfrissebb EBI Románia Építésaktivitási Jelentés szerint 2020. 1. negyedévében az újonnan megkezdett építési projektek alig több mint 1,3 milliárd euróra estek vissza, a befejezett építési munkák viszont rekordot döntöttek.
Berlinben épül a "Szabadság és egység nemzeti emlékműve", mely az összetartozást együtt átélhető élménnyé tenné egy hatalmas mozgó tálban.
Az egykori római Hispalist 712-ben hódítják meg az arabok, akik ezt követően Yzviliának nevezik a várost. Több mint ötszáz évig áll muszlim uralom alatt, mígnem III. (Szent) Ferdinánd 1248-ban visszahódítja a várost, és székhelyét az egykori muszlim uralkodók által épített Alcázarban rendezi be.
Costa Rica őserdejében egy hegyoldalra ültetve épült a villaépület, mely a völgy fölé előtüremkedő medencéjével hívja fel magára a figyelmet.
Néhány éve a Liget Projekt szimbolikus jelentőségű első megvalósult épületeiként hirdették meg a Városligetben megépített Pavilonkert pavilonjait. Az utóbbi hetekben a teljes csőd elől menekülve lángossütő bódék építészeti eszközeivel próbálják őket közönségbarátabbá tenni.
A pünkösdi hosszú hétvégétől ismét látogathatók lesznek a Várkapitányság szabadtéri programjai a budai Várban. Az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával újra, ezúttal ingyenesen nyílik meg a látogatók előtt a nagy sikerű Az első bástya című régészeti kiállítás szabadtéri helyszíne, és újraindulnak a tematikus Budai Várséták is.
Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány új programot indít a kormány a rozsdaövezetek revitalizálására, amellyel új lakások építését szeretnék ösztönözni ezeken a területeken.
Már épül a Magyar Zene Háza egyes szakaszokon négy emelet magas, egybefüggő homlokzati üvegtáblákból álló homlokzati üvegfala, amely a maga nemében Európában is ritkaságszámba megy.
A járvány megjelenését az egész ország megérezte. A koronavírus hatása kiterjedt a teljes gazdaságra, így az ingatlanpiac is érintett lett benne. Ennek eredményeképpen merőben átalakultak a korábban hosszú éveket jellemző trendek. Olyan új vásárlási és fogyasztói szokások kezdenek megjelenni, melyekre korábban egyetlen szakértő sem gondolt volna.
Córdoba jó ötszáz éves arab uralom után 1236-ban került ismételten keresztény kézre, ezt követően csaknem száz év telt el, amikor 1327-ben XI. Alfonz (uralkodott: 1312-1350) az egykori arab erőd falai között berendezte rezidenciáját, amely a 14. és 15. század fordulójára további kertekkel bővült ki.
Bemutatták a tatai Öreg-tó partjára tervezett szálloda látványterveit, ami országos felháborodást váltott ki. Most a sokak által emlegetett ellenérvek mellett szeretném egy olyan szempontra is felhívni a figyelmet, amelyről még nem esett szó, pedig talán az egyik legfontosabb.
A helyiek tiltakozása ellenáre a tatai Öreg-tó déli partján építene ötcsillagos, 120 szobás szállodát 24 milliárd forintos beruházással a Hell Energy csoport tagja, az Avalon Center Kft.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án