A Brick Visual látványterv és modellezés kategóriában elhozta a zsűri és a közönség díját is.
Tíz hazai egyetem hallgatói építették meg fából komponált ötleteiket az idei Cabin Fever programjának keretében a Tokaji borvidéken.
A San Lorenzo de El Escorial városi Abantos-hegy déli lejtőjén található épület egy erdei tisztáson épült fel a maga visszafogott eleganciájával. A hely egyik nagy előnye az egyedülálló, meseszép déli tájra néző kilátása, mely a Sierra de Guadarramatól egészen Madrid városáig terjedő síkságot uralja.
A 108 méter magas vízesés egyike az ember által létrehozott legmagasabb zuhatagoknak és az egyetlen, amely az épület oldaláról zúdul alá, ha éppen kinyitják a csapot.
Nem, a képen nem egy karavánszeráj, sem mauzóleum, de még csak nem is egy sivatagi luxusüdülő részlete látható. De akkor mi lehet?
A Wienerberger és a Tondach hallgatói diploma díj pályázatot hirdetett együttműködésben a Pécsi Tudomány Egyetem Műszaki és Informatikai karával, az intézménnyel hallgatói jogviszonyban lévő hallgatók számára a 2017. szeptemberi / 2018. januári félévre.
Az építész tervezőknek a METU szakirányú belsőépítész továbbképzéssel elérhető a belsőépítész diploma.
A délkelet-európai régió (Bulgária, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovénia) erős gazdasági növekedést mutat, mely támogatja a magasépítési szektort. Mivel a régió lakáspiacának egy része rekord eredményeket produkál, megjelentek az első túlfűtöttségre utaló hangok. Az EECFA szerint viszont ezek a piacok messze vannak még ettől.
A 2018-as évre az EECFA kelet-európai régiójának (Oroszország, Törökország, Ukrajna) építőipara vegyes képet fest: az ukrán építési piacon növekedés, míg a török és orosz piacokon stagnálás várható.
Növekedni fog a jövőben a családi otthonteremtési kedvezmény összege az 5000 lakosúnál kisebb településeken, és a kormány ott a használt ingatlanok esetében is jelentős növelést tervez – mondta el a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, a Magyar falvak program indulásáról szólva.
Megkezdődött az egykori debreceni Zenede, a mai Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola műemlék épületének felújítása – közölte a város polgármestere a munkálatok helyszínén hétfőn tartott sajtótájékoztatón.
Az eddigi legnagyobb fővárosi szakrendelő- és kórházfejlesztési program keretében várhatóan napokon belül megjelenik a három nagy centrumkórházzal kapcsolatos építészeti tervpályázatokra vonatkozó közbeszerzési pályázat is – értesült hétfői számában a Magyar Idők Cserháti Pétertől, az Egészséges Budapest program (EBP) miniszteri biztosától.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án