Az első The Luxury Collection hotel lesz a "Matild-palota" Magyarországon.
Egy hét késéssel, hétfőn átadták a margitszigeti Casino felújított épületét, amely a 17. vizes világbajnokság alatt a szervezők egyik otthonául szolgál.
Az első nagy építkezések, a szocreál stílus történeti álruhájából adódóan még többé-kevésbé „hagyományos” összképet eredményeztek, a hatvanas évektől induló nagy építkezések viszont már a szocializmus keretei közé szorított modernizmust képviselték.
A világszervezet arra kéri a kormányt, hogy ne engedjen világörökségi látképet romboló tornyokat a fővárosba – írja a Népszava.
Elkészült BIG "láthatatlan múzeuma" Dániában, Blåvandban. Az épület közvetlenül egy második világháborús német bunker mellett, a homokdűnékbe vágott lineáris átjárók kibontásával jött létre.
A Balaton már az I. világháború után elkezdett elérhetővé válni a szélesebb néprétegek számára. Az új idők új igényeinek megfelelő nyaralótípus kikísérletezésében Kotsis Ivánnak komoly szerepe volt, míg a Kotsis Endrétől ismert egyetlen nyaraló a régebbi típust testesíti meg, de mai szemmel nézve is meglepően korszerű építészeti megformálással.
A Ten Fold Engineering mérnökiroda olyan épületek terveit dolgozta ki, amelyek mindössze nyolc perc alatt felépítik saját magukat.
A Philipp Esch által tervezett alpesi közlekedő a corten acél, a vasbeton és a természetes kő lényeglátó használatát tükrözi. Az egyszerre természeti és műemléki környezetbe ágyazott útvonalat regionalista alkotásnak is nevezhetnénk, noha építészeti műtárgyait az ipari kikötők belül fehér, kívül rozsdás hajóroncsai ihlették.
A MAD kínai építészeti stúdió egy sci-fikből ihletett központot tervezett a Faraday Future elektromos járművek fejlesztésével foglalkozó autóipari vállalat középpontja számára, Észak-Kaliforniában.
Már épül a Hudson Yards, ahol lakó és irodatornyok valamint bevásárlóközpont képezik majd a közel kétmillió négyzetméternyi területet, amely az USA történetének legnagyobb magánpénzből finanszírozott ingatlanfejlesztése lesz.
Török, moldáv és ukrán társaságok jelenlétéről számolt be a Magyar Nemzetnek az ÉVOSZ elnöke.
Veszprém városának mai képe hosszú évszázadokon át formálódott. Hogyan alakult ki a ma látható összkép? Milyen szándékok, társadalmi, politikai megfontolások vezérelték a huszadik század várostervezőit? Hogyan jelent meg mindez a közvéleményben, és milyen örökséget hagytak e zaklatott évtizedek? Ezekre keres választ a következő cikksorozat.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án