Gigantikus sportközpontot és óvóhelyet építenek Kuopióban egy barlangban, amely egykor a honvédség raktáraként szolgált. A Luola sport- és rendezvényközpont a környék és a város lakosságát szolgálja majd.
Fénnyel átírt színekkkel elevenítik fel az egykori gázgyár emlékét a Mole építészei.
Tavaly nőtt a megkezdett építési projektek értéke Észak-Magyarországon – derül ki a legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentésből. Mélyépítések és magasépítések is egyaránt 130 milliárd forint értékben indultak el a régióban.
A legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentés szerint nominálisan ugyan kicsit bővült az Aktivitás-Kezdés a hazai építőiparban 2022 utolsó negyedévére a gyenge harmadikat követően, de továbbra is nagyon alacsony volt a megkezdett kivitelezések értéke. Az is kiderült, tavaly a legnagyobb értékben ismét Budapesten indultak el építési projektek.
Érden, a volt Batthyány-Sina-Wimpffen-Károlyi kastélyban 1983-ban nyílt meg a Magyar Földrajzi Múzeum, a város egyetlen országos jelentőségű intézménye. A magyar utazók örökségét bemutató színhely gondolatát Teleki Pál már az első világháború előtti években felvetette.
Befejeződött a H2Offices irodaház első fázisának fejlesztése. A Skanska tizedik magyarországi épülete új minőséget képvisel a budapesti Váci úti irodafolyosón: intelligens és fenntartható, emellett kapcsolatot teremt a természettel az itt dolgozók és a környék lakói számára is.
A Hello Wood építésziroda, amely különleges szállása és épületei mellett design kabinházairól is jól ismert – mint a különleges Sziklák dizájn szálláshely, a minimalista Kabinka, a földönkívüli Pebble pod vagy a lábakon álló Wauhaus –, most egy minden eddiginél kedvesebb, egyedibb kisházat tervezett és épített 12 éves megrendelőjének.
A MetszetKlub telefonos csoport építészek, műszaki szakemberek számára igen kedvező díjakkal kínál lehetőséget mobiltelefon-, illetve mobilinternet-szolgáltatás igénybevételére.
Érdemes megfontolni: talán az Ön telefonköltsége is lehetne a mostaninál kevesebb. Segítünk a mérlegelésben!
Március 14-én lezárul a nevezés az építészeti szakma egyik legrangosabb elismerésére. A Wienerberger által életre hívott és kétévente megrendezett Brick Award-on a modern és innovatív téglaépítészet legkreatívabb példáit díjazzák a nemzetközi téglaépítészet független platformjaként. A jelentkezés ingyenes, a pályaműveket angol nyelven kell feltölteni 2023. március 14-ig.
Tizenegyedik alkalommal hirdetik meg az Év Homlokzata pályázatot, amelynek célja a hazai építészet értékeinek felfedezése, elismerése és széles, szakmai körben való bemutatása.
Új városrész épül Észak-Pohjanmaa tartomány központjában, ez ad majd otthont a 2025-ös Oulu Lakásvásárnak (Asuntomessu) is. Hartaanselänranta városrészt körülbelül kétezer lakosra tervezik.
Ebben a sorozatban olyan pécsi homlokzatokat mutatok be, melyek megítélésem szerint pozitív irányban fejlődtek a homlokzati felújítást követően. A rendelkezésre álló korábbi utcaképpel összehasonlítva a jelenlegi állapotokat megtekintve egyértelműen látható a fejlődés.
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLELŐTT (MÉK 1 pont, MÜK 2 pont) >>
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLUTÁN (MÉK 1 pont, MÜK 4 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Budapest, október 3. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Székesfehérvár, október 8. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Kecskemét, október 10. (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Közbeszerzési konzultáció – Építési beruházásokkal kapcsolatos kérdések és válaszok, november 7. >>
XIV. Épületszerkezeti Konferencia – In memoriam Finta József – munkásság, épületek, örökség, november 26.
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>