Történelmi felelőssége mindenkinek, aki 1956-ban a forradalom és szabadságharc napjaiban élt, hogy emlékeit, benyomásait, élményeit átadja a következő generációknak, gyerekeinek, unokáinak. Minden nemzeti ünnepre egy történet következik, mely sorozat gazdagítására buzdítok mindenkit.
1956. november 04. vasárnap
Hajnalban Nagy Imre miniszterelnök rádióbeszédére ébredtünk, amelyben bejelentette a szovjet csapatok támadását Budapest ellen. 200 000 katona, és 20 000 tank támadott.
Mi felöltöztünk és levonultunk az óvóhelyre, majd ott bezárkóztunk.
Reggel, miközben az ágyúlövések hangja behallatszott, megjelent a szomszédból Alpár bácsi, aki azt mondta, hogy lelőttek egy lovat és ő mindenkinek hozna húst nekünk. Azt mondta, hogy ő már öreg, ezért nem viszik el az oroszok, mert nem veszik hasznát. Később meg is hozta a húst mindannyiunknak.
Csöndben ültünk az óvóhelyen. Az ágyúzás közepette megszólalt a mentős 2,5 éves kisfia:
– Édesanyám, énekelhetek?
– Énekelj, kisfiam.
És ekkor felcsendült a kisfiú szájából a Kossuth nóta: „Kossuth Jalos azt üzente, elfogyott a regimentje”.
Mindenki sírt, a férfiak kimentek dohányozni. Tudtuk, hogy mi következik, újra a szocializmus erőszakos építése, romhalmaz Budapest, szörnyű megtorlás.
Később, amikor már fel mertünk menni, csöngettek. A nagynéném kollégája volt, bekéredzkedett. A vállán csúnya lőtt seb volt, és aziránt érdeklődött, hogy megbízható orvost hol talál, aki nem jelenti fel, de ellátja a sebét. Édesanyám eligazította, így aztán megnyugodva elment.
Pár nap múlva Édesanyám átment busszal Kőbányára, ahol a kötéséhez készítettek passzékat. Visszafelé jött már, de már besötétedett. A buszmegállóból gyalog jött hazafelé.
Észrevette, hogy követik pufajkások. Gyorsította a lépteit, és amikor az utcánkba, a Dobozi utcába ért futni kezdett. Gyorsan belejött a kapunkon, majd a bejárati ajtón. Ezt szerencsére nem látták az üldözői.
Mi a lesötétített előszobaajtón keresztül néztük az üldözőket: hét pufajkás volt állig géppisztollyal felfegyverkezve. De miután nem látták bejönni Édesanyámat az ajtón, hála Istennek tovább mentek, így mi megmenekültünk.
Számunkra e napon és környékén így zajlott 1956 dicső forradalma.
Szende Árpád
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére
Konferencia október 27-én Budapesten