hír cikk Egyesült Királyság Herzog & de Meuron london stadion

A Chelsea labdarúgóklub leállította a stadionbővítési terveket


sebesp | 2018.06.01
A hivatalos verzió szerint a Chelsea labdarúgóklub anyagi problémák miatt leállította a Herzog & de Meuron-féle stadionbővítési terveket, bár más tényezők is lehetnek a háttérben.

A londoni csapat közleménye szerint a döntés "a nem kedvező befektetési környezet" miatt született meg, s egyelőre nem tudni, mikor folytatják az építkezés előkészítését.

A bejelentés ugyanakkor nem sokkal azután született meg, hogy problémák merültek fel a csapat orosz tulajdonosának, Roman Abramovicsnak a brit vízuma körül, mely márciusban járt le, és amelyet a hatóságok egyelőre nem újítottak meg.

Mindez azt jelenti, hogy Abramovics – mivel izraeli állampolgár is – még hat hónapig látogathatja a brit fővárost vízum nélkül is, ám a királyság törvényei szerint nem dolgozhat a Chelsea-nél.

Más értesülések szerint szomszédok egy csoportja azt állítja, hogy az átépítendő stadion elveszi tőlük a napfényt, ha az engedélyezett tervek alapján valósul meg. A helyi önkormányzat közbelépésére egyelőre sikerült elkerülni a pereskedést, de ez a körülmény szintén nehezíti a nagyszabású fejlesztési terv előre gördítését.

(MTI)

Fotó: Dezeen

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások