Katona Vilmos | 2015.01.22
A CPR új rendszerével az eddigi jogszabályokon alapuló gyakorlathoz képest megváltozott a tervező feladata, az építménybe bekerülő építési termékek milyenségét, elvárt műszaki teljesítményét is meg kell „terveznie". Ezzel azonban a felelőssége is megnövekedett.

Az új képlet röviden a következő:

1. A tervező meghatározza az építménybe betervezett építési termék elvárt műszaki teljesítményét.
2. Az építési termék teljesítményét – néhány, a rendeletben megfogalmazott eset kivételével – teljesítménynyilatkozat igazolja.
3. A tervező a kivitelezés megkezdéséhez szükséges kivitelezési dokumentáció elkészítése során az elvárt műszaki teljesítmények alapján meghatározza a beépítésre kerülő építési termékeket.

Tóth Balázs írásából

A tervező problémája a fentiekből jól látható. A tervezési folyamat során el kell döntenie, hogy mit tudjon a beépítendő termék, azaz meghatározza az építménybe betervezett építési termék elvárt műszaki teljesítményét. A kivitelezés során az elvárt műszaki teljesítmény alapján kell választani az annak megfelelő építési termékek közül. Ebben a választásban az építési termékek teljesítménynyilatkozata az iránymutató. A tervezéskor azonban a termék nincsen a kezében, a teljesítménynyilatkozat többnyire nem áll a tervező rendelkezésére, elsősorban saját szakmai tudása, tapasztalata alapján kell kiválasztania az építménybe betervezett építési termék lényeges terméktulajdonságait és meghatároznia az elvárt műszaki teljesítményt.

Ahhoz, hogy ezt a problémát teljes körűen meg lehessen oldani, egyrészt módosítani kellene a tervezők képzését, úgy az alapképzést, mint a szakmagyakorlók számára szervezett továbbképzéseket, másrészt az építési termékek gyártóinak a tervezők munkáját segítő módon összeállított és megbízható információs anyagokat kellene közzétenniük, harmadrészt pedig a termékek felhasználási módjából illetve az őket érő hatások rendszeréből kiinduló szakmai segédletekre lenne szükség. Ezenkívül segítséget nyújthatnak független, és kellő felkészültséggel rendelkező szakintézet által kiadott igazolások is. Jelen kiadvány is ebbe a sorba illeszkedik, célja a tervezők munkájának megkönnyítése. Az Adattár szerkesztői a 275/2013. (VII. 16.) Korm. rendelet mellékletének rendszerében összegyűjtötték az építési termékek fellelhető teljesítménynyilatkozatait, és azoknak az adatait áttekinthető és – ami fontosabb – összehasonlítható módon táblázatokba foglalták. Az Adattár alapján a tervező meg tudja határozni a megfelelő termék kiválasztásához nélkülözhetetlen lényeges terméktulajdonságokat, illetve tájékozódhat a különböző építési termékek teljesítményeiről.


Online CPR képzésre ezen a linken jelentkezhet.

A folyamatosan frissülő CPR tervezési adattár letölthető az Építési Megoldások CPR aloldaláról, pontosabban
innen.

A CPR rendelet szövegéről és a kapcsoldó jogszabályi fogalmakról itt kaphatunk hiteles tájékoztatást.

 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások