Salgótarjánban 1856-tól volt szénbányászat és működött az ehhez kapcsolódó vasipar. A II. Világháború után az akkor felálló államszocialista rendszer meghatározta a szocialista iparvárosok körét, és ezek közé került Salgótarján is. A város 1950-ben megyeszékhely lett. Ettől kezdve kiemelt fontosságúvá vált a városközpont fejlesztése.
A VÁTERV 1950-től dolgozott a városfejlesztési terveken. Az 1960-ban elfogadott rendezési terv szerint a városközpontot a szocialista realista építészet jegyében, legfeljebb öt szint magas épületekkel tervezték kialakítani. Az új lakóterületek pedig korábban beépítetlen, városszéli részeken helyezkedtek volna el. A fentiek szellemében kezdték átépíteni, korszerűsíteni a várost. Időközben a városközponti új szálloda terveinek elkészítésével Jánossy Györgyöt, a szintén itt létesülő művelődési ház tervezésével Szrogh Györgyöt bízták meg. Mind a ketten a KÖZTI-ben dolgoztak, Jánossy a híres „dániások” közé tartozott. Az ő javaslatuk volt, hogy a városközpont ne a korábban említett beépítés szerint, hanem szellősebb, magasabb épületeket is felvonultató beépítéssel valósuljon meg. A fentieket követően Magyar Géza (LAKÓTERV) készítette a főtér és a városközpont új rendezési tervét. Salgótarján történeti városközpontját szinte teljesen elbontották, és húsz év alatt épült fel a modern belváros, mely jelentős számban tartalmaz középmagas és magas épületeket. A város egésze szempontjából előnyös, hogy a városközpont helye az átépítéssel nem változott, a mai Fő tér az egykori piactér helyén van. A Magyar által készített rendezési tervet alapul véve jött létre Jánossy és Hrecska József Karancs Szállója 1964-ben, és Szrogh József Attila Művelődési Háza 1966-ban. Magyar Géza tervei szerint épültek a teret határoló, kilencszintes Erkélyházak, és végül elkészült Finta József Pécskő Üzletháza is. A modern városközpont a tervezők közti együttműködés útján és egységes módon valósult meg. Az előbbiek miatt is érdekes mai képének és legújabb fejlesztéseinek tanulmányozása.
Salgótarján városközpontja ma is egységes képet mutat. Az épületek közti térbeli kapcsolatok jól érvényesülnek. A Karancs Szálló, a József Attila Művelődési Központ és az Erkélyházak között húzódó, földszintes épületrészek a magasabb főépületekkel együtt keretezik és összefogják a központi teret. Fontos mozzanat az is, hogy a művelődési központ 2006-os felújítása során az eredeti építészeti koncepció értékeit igyekeztek szem előtt tartani. Talán az előbbiek, az egységesség megléte is befolyásolták a főtér megújítását tervező építészek-tájépítészek az irányú döntését, hogy a tér egységessége helyett, annak tagolására helyezik a hangsúlyt. A fentiek mentén többféle térburkoló anyagot alkalmaztak. A térburkolat anyagát, színét és osztásrendszerét eszközként használva „külön térként” fogalmazták meg és hangsúlyozták a művelődési központ kubusa előtti térrészt. Utóbbinak térszervezési szempontból van is létjogosultsága, ugyanakkor a folytonosság szempontjából vizsgálva az új burkolati rendszert, megállapítható, hogy a korábbi hálós, a szálloda épület karakteres homlokzati osztását a tér felületén folytató burkolatosztást a felújítás utáni díszítő sávok már csak nyomokban idézik. Az épületek és a tér közti egykor meglévő szoros összeköttetés így elhalványult. A központi tér a felújítás után alapvetően három különböző karakterű térrészre tagolódott: a művelődési központ előtti nagyobb, üres, a változatos városi rendezvények befogadására is alkalmas térre, az előbbi és a Finta József által tervezett áruház közti, sok ülőfelülettel és szökőkúttal gazdagított „pihenő” térre, valamint a művelődési központhoz legközelebb eső Erkélyház lábánál elterülő, a vendéglátóhelyek kitelepüléseknek helyet adó kis teresedésre. Utóbbihoz szervesen kapcsolódik a fákkal sűrűn beültetett, kockakővel burkolt felület, mely ugyanakkor a két térrészt el is választja egymástól. A kontinuitás fenntartásának szempontjából fontos, hogy a téren a szocializmus időszakában felállított szobrok többsége ma is eredeti helyén áll.
Az, hogy a teljes Fő tér természetes kőburkolatot kapott, a korábbiakhoz képest érzékelhető minőségbeli változást jelent. A burkolt felületek közti éles színváltások viszont kérdéseket vetnek fel. Az egységes építészeti kompozíció véleményem szerint homogénebb térburkolati rendszert kívánt volna, még akkor is, ha a tér funkcionális tagolása indokolt és a használat igazolja annak létjogosultságát.
Ahogy az talán az előbbiekből is érzékelhető, a funkcióbővítés szempontjából a központi tér sokrétűvé vált. Az új szökőkút, a teraszok, a változatos megjelenésű és eltérő anyagú ülőalkalmatosságok, az újonnan telepített fák és dézsás növények mind előmozdították a hétköznapi térhasználat többrétűvé válását. Az utcabútorok elhelyezése, a padok, szemetesek kiosztása összhangban van a tér rendjével, az építészeti kompozícióval és a funkcionális használatot is jól szolgálja. Pozitívum, hogy a korábban is meglévő és az évek alatt megerősödött növényállomány nagy része a felújítást követően is megmaradt. Az újonnan telepített fák méretüknél és elhelyezkedésüknél fogva jól illeszkednek a tér karakteréhez és arányaihoz, a szükséges vizuális kapcsolatok létrejöttét nem akadályozzák. A dézsás növények, elsősorban a tuják hatnak idegenül ebben a téri környezetben. Szellemes megoldás a szélső Erkélyház magas és ablaktalan bütüfala felé felhajló térburkolat és az ide telepített facsoport, mely a térarányokat javítja, az épület bütüjének monumentalitását oldja. A szálloda előtti térrészen – a korábbiakhoz viszonyítva – megnövelt füvesített felület a tér zöldfelületi arányának szempontjából előnyös ugyan, de a tér szervezése szempontjából és az épület-tér viszonyrendszerben furcsán hat. Itt szerencsés lett volna az eredeti térkontúrt megtartani és a térépítészeti koncepciót ahhoz igazítani.
A Fő tér szálloda előtti részén a korábban meglévő parkolóállások megszűntek, ma a tér egész keleti fele a gyalogos használat számára van fenntartva. Ez mindenképp előrelépés. A városközpont autóval történő megközelítése javarészt megoldott. Az utóbbi évtizedekben megnövekedett forgalom miatt szükségessé váló többletparkolók a központi tértől kissé távolabb, a környező utcákban és szervizutak mentén, azok kiszélesítésével kerültek kialakításra. A főtér mellett húzódó gépkocsiforgalmú út túloldalán lévő teresedés, az úgynevezett „Kis tér” alatt szeretne a jövőben egy nagyobb méretű mélygarázst létesíteni a város vezetése, hogy a parkolás kérdését teljes mértékben kezelje.
A központi tér körüli épületek többségének részleges vagy teljes homlokzati felújítása szintén megvalósult. A művelődési központ külső felújítása nagyvonalakban konzekvens, de közelebbről szemlélve kissé leegyszerűsítő lett. A szomszédos Erkélyházak és az üzletház felújítása építészeti értelemben viszont alacsony minőséget képvisel, az épületek a bennük rejlő lehetőségek miatt több odafigyelést igényeltek volna. Jelentős problémakörnek látszik a reklámfeliratok és a különböző hirdetmények kihelyezésének több helyen az építészeti tömegképzést és a homlokzati plaszticitást elnyomó sokfélesége és rendezetlen elhelyezkedése. A Karancs Szálló épülete egyelőre még nem újult meg, az épület használaton kívül van. A remények és az ígéretek szerint hamarosan felújítják majd, és újra üzemelni fog. Amennyiben az épület eredeti karakteréhez illeszkedő módon újul meg, és ha a többi ház megjelenésén is sikerül javítani, a városközpont egységessége még jobban érvényre jut majd. Ezáltal a kor kívánalmait kielégítő, ugyanakkor az eredetileg meglévő értékeit is őrző, modern városközpont jöhet létre.
Közterek rehabilitációja:
- Építészet: Gerő-Szabó Építész Iroda Kft.
- Tájépítészet: Budapesti Corvinus Egyetem Kert- és Településépítészeti Tanszék, Studio Ars Loci Kft.
- Tervezés: 2002-2004
- Megvalósulás: 2005-2006
Felhasznált irodalom: Hartmann Gergely: Salgótarján Modern Építészete 1945-1990, Budapest: Kedves László Könyvműhelye, 2022
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére
