hír rendezvény videók, animációk Építészeti Filmnapok 2015

„A kultúra katedrálisai” című film 3D-ben az Uránia filmszínházban


Java | 2015.03.09
„A kultúra katedrálisai” címmel március 9-én hétfőn az Uránia filmszínházban mutatkozik be az az „épület lelkéről” szóló, kuriózumnak számító 3D-s mozi, amelynek keretén belül hat híres rendező mondja el véleményét kedvenc épületéről, azok elementáris hatásairól – köztük Wim Wenders és Robert Redford.

Wim Wenders
“Szinte megdöbbentő, hogy milyen kevés film foglalkozik az építészettel, különösen igaz ez a játékfilmekre” – mondta el a The Independentnek adott interjújában Wenders, a „Párizs, Texas” és a „Berlin felett az ég” rendezője. Wenders szerint az építészet kulcsszerepet játszott az expresszionista filmművészetben és az olyan sci-fikben, mint a Metropolis vagy a Szárnyas fejvadász, de ezek a ritka kivételek. A filmek zömében az építészet csak háttér, a filmek nem jutnak el az épületek lelkéig, ahogy most – fogalmazott. Wenders a Berlini Filharmonikusok koncertterméről forgatta saját dokumentumfilmjét. Az épület a német Hans Scharoun munkája, amelyről első benyomását a rendező akkor szerezte, amikor egy hetvenes évekbeli Miles Davis-koncerten járt itt. Így emlékszik erre: “Még sohasem láttam ilyet. Emlékszem, hogy szinte fizikai élményként hatott rám: Most lépek be a jövőbe! Ez a modernitás!” – idézte fel akkori élményét. Az épület szellemiségét végül is általánosan a funkció, pontosabban a falak közti történések határozzák meg, amelyek visszahatnak az itt élő és tevékenykedő emberre. A koncertterem végső formája a világhírű karmesternek, Herbert van Karajannak köszönhető, aki azt javasolta a tervezőnek, hogy a zenekar és a karmester kerüljön a terem közepébe, egymáshoz közel – Scharoun a javaslatot nagyvonalúan elfogadta.

Robert Redford
Redfordnak nem véletlenül esett a választása a San Diegó-i Stalk Institute-ra, ugyanis a falak közötti inspiráló légkörben számos Nobel-díjas tudós végezte kutatásait. A színész-filmrendező a lapnak nyilatkozva elismerte, az építész Louis Kahn és a gyermekbénulás elleni oltóanyagot elsőként felfedező kutatóorvos, Jonas Stalk közti kivételes baráti kapcsolat ragadta meg a figyelmét, különösen közös elképzelésük az élő organizmushoz hasonlító intézetről. Gyerekként személyes kapcsolata volt a környékkel, mivel itt nőtt fel, ahol az épület munkálatai folytak. A gyermekbénulás réme 11 éves korában őt is elkapta enyhe lefolyással, de szerencsére ez nem okozott semmiféle utólagos károsodást. “A világot megrengető örömteli hír volt, amikor Jonas Stark felfedezte a vakcinát” – emlékezett. Redford az intézetben dolgozó tudósok és az épület viszonyát is boncolgatta a filmben. Különösen nagy hatással volt rá az agykutatással foglalkozó Tom Albright, aki versekkel, idézetekkel világította meg számára az épülettel kapcsolatos érzéseit.

A most látható hat produkció alkotói között szerepel még az osztrák Michael Glawogger, a dán Michael Madsen, a norvég Margreth Olin és a brazil Karim Ainouz is. Glawogger a szentpétervári Nemzeti Könyvtárról, Madsen a haldeni börtönépületről, Olin az oslói Operaházról, Ainouz pedig a párizsi Pompidou Központról forgatott.

Forrás:
www.welovebudapest.hu
www.urania-nf.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások