sebesp | 2014.10.26
Vajon mit rejt az egykori istálló fala mögé bújtatott két rozsda rágta oromfal, szellemjárta vén tanyát, vagy talán egy huszonegyedik századi villát?

A híres londoni Kew Gardens-től alig néhány perc sétára rozsdás nyeregtetős épülettömegek bukkannak elő egy ódon kőfal mögül az egyik mellékutcában. Szokatlan anyaguk ellenére belesimulnak a történelmi kisvárosi utcaképbe. A Piercy & Company építészei tiszteletben tartva a környező házak léptékét úgy tervezték meg a tágas új lakóházat, hogy megtartották a régi istállóépület oromfalát, mögé pedig annak kontúrját ismétlő, üvegdobozzal összekötött ikertömeget hoztak létre. Mindkettőt elő-patinázott acéllemezzel burkolták, melyek sötét narancs felülete ellenpontot képez az öreg téglafal mögött.

Az utcára merőleges nyeregtetők két szintje a lakás helyiségeit rejti, alattuk pedig a telek teljes területe beépítésre került. A csarnokszerűen egybenyitott pinceszint – ahova csúszdán is le lehet jutni – egyfajta játszótér a család minden tagja számára. Míg a gyerekek a műfűvel borított, négyévszakos kertet látnak benne, addig a szülők egyike saját kreatív ötleteinek megvalósításához szükséges műhelyként használja. A kreatív ötletekkel, meglepő térkapcsolatokkal, érdekes fényjátékokkal teli villa földszintjén egy kis átriumhoz kapcsolódó konyha és félig lesüllyesztet nappali kapott helyet, a legfelső szinten a tető alatt pedig a hálószobák találhatók.

Az épület szerkezeti vázát és egyedileg perforált acéllemez burkolatát üzemben gyártották előre, CNC marást alkalmazva, az asztalosmunkákat pedig a már elkészült pincében ideiglenesen felállított műhelyben készítették el. Egyben néhány építészhallgató közreműködésével azt is szerették volna bizonyítani, hogy a digitális gyártástechnológia segítségével csökkenthető a tervezés és a kivitelezés közötti távolság, és növelhető a költséghatékonyság.

„A házat benne rohangászó gyerekekkel, nyáron kint elköltött vacsorákkal, nyugodt zugokkal, beszélgető helyekkel képzeltük el, kiegészítve olyan gyakorlatias kényszerekkel, mint a ruhaszárítás, vagy éppen egy hajó megépítése a pincében.” – mondják a Kew House tervezői.

Képek: ©SP

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások