Kengo Kuma innovatív gondolatairól ismert japán építész trendi csirkeólat tervezett, mely talán önmagában egy művészeti alkotás, de a tollas kétlábúaknak nem feltétlenül jelenti a teljes boldogságot.

A mexikói Casa Wabi művészeti alkotóműhely számára épített rácsszerkezettel a bentlakók friss tojással történő ellátását célozták meg. A Kengo Kuma and Associates (KKAA), melynek több gyakorlata van emberekkel kapcsolatos projektek tervezésében, úgy döntött, hogy adaptálja a madarak számára a közösségi háztartás modelljét.

A projekt kapcsán egy pavilonjellegű projekt kidolgozására láttak esélyt – azzal, hogy a lakosok ezúttal csirkék. Úgy gondolták, hogy a csirkeketrecet úgy lehet elképzelni, hogy az merítsen a kollektív lakásépítési projektből.

Az egymással összekapcsolódó fadeszkákból készült rácsos falak a csirkék számára alvóhelyet teremtenek. Ezek a falak nyitott, homokos teret fednek le közös együttléthez és az étkezéshez.

Míg a pavilon védett belső terét a benne lakók általános tevékenységeire használnák, a szerkezet, melyet falemezek összekapcsolásával hoztak létre, minden egyes lakos számára különálló cellákat képez a pihenéshez. A rácsos falak négyzet alakú üregeit kívülről hálóval borítják az átszellőzés biztosításának érdekében. Míg a napfény eléri az építmény belsejét, a deszkaváz árnyékot és tartózkodási helyet biztosít az állatok számára.

Többen is felvetik ugyanakkor, hogy a csirkék számára ténylegesen védett, nyugodt hálóhely nem biztosított. Számos országban az állatvédelmi törvény kifejezetten előírja ennek szükségességét. A művésztelep számára kétségtelenül inspiráló esztétikai kiegészítést a ketrecbe zárt célközönség nem feltétlenül értékeli magasra, hétköznapi életükben vélhetően másfajta gondolatmorzsák emelnék a boldogságtényezőt.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...