
Az 1996-ra tervezett Világkiállítás lemondása után az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye úgy döntött, hogy felépíti azt a bizonyos épületet, amely az expó idején vatikáni pavilonként működött volna, és csak a későbbiekben kapott templomi funkciót.
Paskai László bíboros, prímás érsek 1995. május 29-én helyezte le a templom alapkövét, és 1996. augusztus 17-én ünnepélyesen fel is szentelte. A templom és a plébánia épületegyüttese Török Ferenc Ybl- és Kossuth-díjas, valamint Balázs Mihály Ybl-, Kossuth- és Prima Primissima díjas tervezők tervei alapján készült el. A templom a Felsőlágymányosi hívek plébániatemploma lett, de az egyetemi közelségnek köszönhetően az ifjúság lelki központjává is vált. A Millecentenárium alkalmából akkor méltó emléket kívántak állítani az ország szentéletű és boldog emlékű nagyjainak. 2001. január 1-jével Paskai László a templomot plébániatemplom rangra emelte, és a plébánia nevét Magyar Szentek Plébániára változtatta.
A közösségi szárny építése a megnövekedett létszámú Műegyetemi Katolikus Közösség miatt vált szükségessé. A részben földalatti épületszárny kivitelezése már el is kezdődött 2800 köbméternyi föld kitermelésével és elhordásával, majd az ősz folyamán a betonozási és vízszigetelési munkálatok következnek. Az épületet intenzív zöldtetővel, valamint bevilágító, függönyfal-szerkezetű üvegfalakkal látják el, belsejébe pedig akusztikai hangelnyelő felülettel kiegészített falburkolat és fából készült nyílászárók kerülnek.
Fotó: Péteri Balázs, Balázs Mihály, Török Ferenc
Forrás: Magyar Kurír.hu