hír

Arculati kézikönyv a településeknek – Építészeti illemtankönyv?


sebesp | 2016.09.12
Hamarosan látványos kiadványok segítik majd a magyarországi házépítéseket.

Elkészültek az első településképi arculati kézikönyvek, amelyek a tervek szerint minden magyarországi helységben segítik majd az építkezőket. Jelenleg városaink, falvaink alig tizede rendelkezik valamiféle településképi szabályozással, a következő években azonban sorra mind a 3200 településről elkészül a látványos kötet, amelyeket később elektronikus formában bárki elérhet. Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkár lapunknak a hazai közéletben újdonságnak számító kezdeményezésről azt mondta, ez is azt a kormányzati szándékot mozdíthatja elő, hogy az építésügy újra közügy legyen, ne csak a tervezők és a hatóságok „párviadala”.

– A nemrég elkészült településképi törvény igazi újdonság a hazai jogalkotás területén. Szimbolikus jelentőséggel bír, mind a nyelvezetét, mind a tömörségét és a szándékait tekintve – mondta a Magyar Időknek Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára. Hangsúlyozta, az új jogszabály kifejezetten településeink megjelenésére, az építészeti-örökségvédelmi értékek megőrzésére helyezi a hangsúlyt. – Az a célunk, hogy az építészet újra közügy legyen, ne csak a hatóságok és a tervezők „párviadala”. Ezért nem kell a hatóság elé vinni az egyszerű bejelentéssel a házépítés terveit, és most ezért készülnek a törvény nyomán a lakosság, a helyi társadalom bevonásával a településképi arculati kézikönyvek – magyarázta a helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy próbaképpen négy város, illetve falu kézikönyve készült el a napokban.

Szerinte a korszerű építésügy irányába tett lépések, a jogszabályok radikális egyszerűsítése mellett így jelenik meg a mérleg másik oldalán a településkép és a minőség. – Szemléletváltásról van szó: a kézikönyvek felelős állampolgárokat feltételeznek, nem ügyeskedőket. Azokat kívánjuk segíteni, akik szép házat szeretnének építtetni maguknak, márpedig aki a saját pénzéből ilyen nagy vállalkozásba fog, az feltehetően esztétikus otthont szeretne – mutatott rá Füleky Zsolt.

Egy-egy kézikönyv kézzelfogható segítséget jelenthet minden településen a látványos és tömör tartalmával. – A kis kötetek számba veszik az adott faluban vagy városban fellelhető értékeket, közérthető módon, fényképekkel és ábrákkal színesítve. Összegyűjtik mindazon helyi stílusjegyeket, amelyek egy ház tervezésénél szóba jöhetnek: a tájolást, a méretet, a nyílászárókat és kapukat, a kerítést, a tetőt. Ahogy a település szövete utcáról utcára, övezetről övezetre változik, úgy a kézikönyvek is sorra bemutatják, hogyan illik az adott helyen építkezni és hogyan nem – fogalmazott Füleky Zsolt. Jelenleg városaink, falvaink alig tizede rendelkezik valamiféle településképi szabályozással, a következő években azonban sorra mind a 3200 magyarországi településen elkészülnek a kézikönyvek. – Akkor ér igazán sokat ez a szándék, akkor váltja be a hozzá fűzött reményeket, ha a helyieket már az előkészítésbe bevonjuk. Reméljük, a helyi építészek, lakosok, az önkormányzat munkatársai a magukénak érzik a feladatot, hogy feltérképezzék azokat az értékeket, amelyeket még a felmenőik teremtettek meg. Ha ennek a helyi lakosság tevékeny részese, akkor igazán harmonikus környezet alakulhat ki úgy a nagyvárosokban, mint a legapróbb településeken – mondta a helyettes államtitkár.

Füleky Zsolt jelezte, jelenleg még dolgoznak a kézikönyv elkészítésének pontos forgatókönyvén, hogy a településeknek legyen egyfajta sorvezetőjük ehhez a munkához. Ebben a feladatban különösen fontos a főépítészek szerepe.

Forras: magyaridok.hu


A településkép védelméről szóló, 2016. július 23-tól hatályos törvény tartalmáról itt olvasható alapos ismertető >>

 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások