épületek Budapest Honvéd Magyar Futball Akadémiája sportberuházás

Átadták a Budapest Honvéd Magyar Futball Akadémiájának új utánpótlásközpontját


Java | 2018.11.23
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és George F. Hemingway, a Budapest Honvéd FC tulajdonosa avatta fel november 22-én, csütörtökön a Budapest Honvéd FC-Magyar Futball Akadémia Utánpótlásközpontot, amellyel "egy minden igényt kielégítő, modern létesítményt kapott a Honvéd" – írja a kispesti klub közleményében.

"Az elmúlt években a sporttámogatás soha nem látott mértékű. Ebbe illik bele a Magyar Futball Akadémia új komplexuma is, amely soha nem jött volna létre a magyar kormány támogatása nélkül" – mondta Hemingway avatóbeszédében, aki szerint a kispesti és a felcsúti labdarúgó akadémiák, valamint az MTK agárdi Sándor Károly Akadémiája a magyar futball három bástyája.

A Magyar Futball Akadémia mostanáig az újjáépítés előtt álló Bozsik Stadionban működött. A centrum a Nagykőrösi út, Méta utca, Zombor utca által határolt területen jött létre. A projekt központja egy háromszintes, összesen 5 000 m2-es oktatási épület, mely többek közt tantermeknek, öltözőknek, kollégiumi szobáknak és irodáknak ad helyet. Az új létesítmény egy erdei futópálya mellett hét szabvány méretű, köztük két műfüves pályát tartalmaz. Ezeket inspirálóan az együttes korábbi legendáiról, Puskás Ferencről, Budai II. Lászlóról, Détári Lajosról, Kozma Mihályról, Bozsik Józsefről, Tichy Lajosról és Kocsis Sándorról nevezték el, a nyolcadik pedig kispályákat foglalja magában. A futballpályák mellett egy erdei futópálya, illetve egy futódomb is kialakításra került. A pályák hatékony vízelvezetéssel, korszerű locsolási rendszerrel és pályavilágítással rendelkeznek. A műfüves és füves centerpálya lelátója 340-340 fő befogadására alkalmas. A lelátó melletti büfék a szurkolók kényelmét hivatottak szolgálni.

A kivitelező feladata volt a kiszolgáló utak, parkolók, járdák, közművek létesítése is, valamint a környezetrendezés (patak, véderdő). További része volt a projektnek a Temesvári utcai új csomópont, illetve egy bekötőút megépítése. A 4,2 milliárd forintos állami beruházás keretében épített központ a legkorszerűbb követelményeknek megfelelően készült el. A projektet a Pharos '95 Sportpályaépítő Kft. és a Wire-Vill Energetikai és Ingatlanfejlesztő Kft. kivitelezte.

A központ átadóján jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is, aki hangsúlyozta, a Magyar Futball Akadémia növendékei ötször nyerték meg a Puskás Suzuki Kupát, húsznál is több korosztályos bajnoki címet szereztek, hatvannál is többen váltak élvonalbeli labdarúgóvá, és négyen a válogatottban is bemutatkoztak.
A miniszterelnök felidézte Puskásék, Tichyék és Détáriék sikeres időszakát, és kijelentette, a magyar futballnak nem lehet kisebb célja, mint megismételni Puskásék sikerét. Arra is kitért, hogy Marco Rossi személyében a jelenlegi szövetségi kapitányt is a Honvédnak köszönheti a magyar labdarúgás."

Forrás: Csakfoci.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások