hír tervek belváros Hódmezővásárhely közpark parkoló városrehabilitáció

Átadták a hódmezővásárhelyi belváros-rekonstrukció újabb ütemét

droID | 2016.01.13. 14:51
Elkészült a hódmezővásárhelyi belváros-rehabilitáció újabb üteme, a 740 millió forintból, uniós támogatással megvalósult beruházást csütörtökön adták át.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, fideszes országgyűlési képviselő avatóbeszédében kifejtette, a várospolitika célja, hogy a települést még élhetőbbé, még szerethetőbbé tegye. A miniszter úgy fogalmazott, jól döntött a hódmezővásárhelyi közgyűlés, amikor ahelyett, hogy a belvárosból beépített volna egy újabb részt, olyan közösségi teret hozott létre, amelyet minden vásárhelyi polgár használhat, köztük is elsősorban a környéken lakók. Hódmezővásárhelyen az elmúlt években az országban is élen járva olyan gondozott kerteket hoztak létre, amelyeket tavasztól őszig egyre többen használnak az ott élők mondta a politikus.

Almási István (Fidesz-KDNP), Hódmezővásárhely polgármestere elmondta, a belvárosi Hódi Pál utca üresen álló telkén ingyenesen használható, 42 férőhelyes mélygarázs épült akadálymentesített lifttel, a felszínen közparkot, játszóteret és illemhelyet, valamint baba-mama szobát alakítottak ki. A Tóth Sándor utcában felújították az útburkolatot, kerékpártárolókat helyeztek el, a Népkertben a területrendezés mellett illemhely épült. Mindhárom helyszín környezetrendezési terveit Andor Anikó, Ybl Miklós-díjas kert- és tájépítész vezetésével a Land-A Táj- és Környezettervezési Műterem, a terveket a Puhl és Dajka Építész Iroda, Dajka Péter Pro Architectura díjas építész, vezető tervező készítette tudatta a polgármester.

Az új pihenőparkban három köztéri alkotás is helyet kapott. Nagy Attila alkotása a hódmezővásárhelyi téglaépítészetet megteremtő Sándy Gyulának állít emléket. A látogatók pihenését szolgáló kertben három csobogó épült, amelyek mellé Bojti András üvegszobrász "Hommage á Janáky" című üvegplasztika-sorozata került. A játszótér mögötti tűzfalon pedig a V. Nagy Nándor hódmezővásárhelyi keramikus tervei alapján készült, 160 négyzetméteres installáció idézi meg az ismert csillagképeket.

Forrás: MTI

 

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...