Ware-Nagy Orsolya | 2024.09.26

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozatai idén is díjazták a magyar szellemi élet kiemelkedő egyéniségeit, akik a művészet, a művészetelmélet, a művészetszervezés és a művészetigazgatás terén egyedülálló életművet mutatnak fel. Az MMA tagozatai minden évben két-két személynek ítélik díjaikat, melyek egyike lehetőség szerint külhoni művészek és szakemberek pályáját és alkotásait ismeri el. 

Az MMA székházában, a Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen Turi Attila elnök elmondta, a Magyar Művészeti Akadémia felelősséget visel a teljes magyar kulturális életért itthon és határainkon túl, képviselve és hangsúlyozva a magyarság kulturális egységét, amelyet minden sokszínűségével a magunkénak mondhatunk. Az elnök Makovecz Imre szavait idézte, aki szerint egy műalkotás valódi értékét nem az önkifejezés, hanem a kultúra valós közvetítése adja. Turi Attila megköszönte a díjazottak elkötelezettségét. Babits Mihályt idézve kiemelve, hogy „a díjazottak vállalják, hogy lelkeinket röptetik, világunkat tágítják a magasabb dimenziók felé".

A Magyar Művészeti Akadémia építőművészeti díját Balogh Balázs és Mányi István építészek kapták, a díjakat Salamin Ferenc tagozatvezető adta át.

Balogh Balázs 1977 óta dolgozik építészként és egyetemi oktatóként. Életútját Széchenyi-, Ybl Miklós- és Prima díjakkal is elismerték. A BME Rajzi és Formaismereti Tanszéken közel öt évtizeden keresztül látott el oktatói és vezetői feladatokat, valamint a Magyar Építész Kamara elnökeként gyakorolt társadalmi közéleti tevékenységet.

Mányi István egyedülállóan gazdag építésztervezői és elméleti életművéből kiemelkednek a műemléki felújításai, köztük a Magyar Természettudományi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Közgazdaságtudományi Egyetem rekonstrukciója. A Magyar Építőművészek Szövetségének és a Magyar Művészeti Akadémia köztestületének a tagja, a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület elnökségi tagja, számtalan szakmai szervezet aktív résztvevője. Hazánk és Európa egyik első számú muzeológiai építész szaktekintélyeként is számontartják.

További tagozati díjazottak: 

  • Film- és fotóművészet, Szőts István-díj: Heves László fővilágosító és Kaiser Ottó fotóművész
  • Iparművészet és tervezőművészet: Illés Csaba és Üveges Péter formatervezők
  • Irodalom, Illyés Gyula-díj: Cseke Péter irodalomtörténész és Veszelka Attila költő
  • Képzőművészet: Olajos György képzőművész és Éltes Barna szobrászművész
  • Művészetelmélet, Cs. Szabó László-díj: dr. Palotai János esztéta és Biernaczky Szilárd etnológus, irodalomtörténész, költő
  • Népművészet, Erdélyi Zsuzsanna-díj: Ament Éva népi iparművész és Horváth Szilárd művészetpedagógus, televíziós szerkesztő-műsorvezető
  • Színházművészet: Lőrincz Ágnes és Koltai János színművészek
  • Zeneművészet, Szőnyi Erzsébet-díj: Némethy Attila zongoraművész és Zelinka Tamás zenei ismeretterjesztő, a Parlando szerkesztője

A díjátadón közreműködtek az MMA ösztöndíjas művészei: Tímár Sára népdalénekes és Szives Márton marimbaművész; valamint Hargitai-Halászi Lehel furulyás.

Forrás: sajtótájékoztató, Magyar Művészeti Akadémia

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások