donkanyar | 2012.09.26
Formájáról kapta nevét a brit fővárosban a múlt héten átadott, építészeti és fenntarthatósági szempontból is egyedülálló épület, a The Crystal, azaz Kristály. A világ egyik „legzöldebb” építménye a napenergia mellett az esővizet is hasznosítja, 50%-kal kevesebb áramot fogyaszt és 65%-kal kevesebb szén-dioxidod bocsát ki, mint egy hasonló irodaház.

„A világgazdaság fejlődésének motorjai a városok, amelyek egyben a legnagyobb környezeti terhelést okozzák a Földön. Bolygónk fejlődése a városok fejlődésén áll vagy bukik. A jövőt is vázolva a Kristály a városok fejlődésének lehetőségeit és a konkrét megoldások széles tárházát mutatja be” – mondta Peter Löscher, a Siemens elnök-vezérigazgatója az ünnepélyes megnyitón.
 
A kristályt formáló épület, amelynek tervezői a Wilkinson Eyre, Pringle Brandon, valamint az Arup szerkezettervező iroda, többféle funkciója révén politikai döntéshozóknak, infrastruktúra szakértőknek, tervezőknek, építészeknek és a szélesebb közönségnek is teret ad a jövő városa előtt álló kihívások és lehetséges megoldások megismerésére. A helyszín inspirációt, vitafórumot és kutatás-fejlesztési műhelyt is biztosít a fenntarthatóbb jövőt szolgáló új ötleteknek és innovatív megoldásoknak.

Az átadást követő napon önkormányzati döntéshozók és várostervezők részvételével rendezett konferenciát a Kristály termeiben az ENSZ Emberi Települések Központja. Hamarosan a nagyközönség előtt is megnyílik az épület: a világ legnagyobb városi fenntarthatósági kiállítása 2000 négyzetméteren azokat a már létező infrastrukturális megoldásokat mutatja be, amelyek fenntarthatóbbá, környezetbaráttá és élhetőbbé is teszik a városokat. Nemcsak a ma, de a jövő városi infrastruktúrájának központja is lesz a Kristály: az innovációnak, a városi infrastruktúrával kapcsolatos kutatás-fejlesztési tevékenységnek is otthont ad majd az épület.

A Siemens 35 millió eurós beruházásával megvalósult épület önmagában is a fenntarthatóság jelképe lehet. A létesítmény 50 %-kal kevesebb energiát fogyaszt és 65 %-kal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint egy hasonló irodaház. A megújuló energiaforrások biztosítják a Kristály fűtés- és hűtésigényét. A ház a napenergiát és az esővizet is hasznosítja, a legmagasabb energiahatékonysági eredményt érve el a BREEAM és a LEED környezetvédelmi tanúsító rendszerek szerint is.

(forrás: sajóközlemény)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások