„Az építőipari szakembernek nincs tekintélye”

Ahogyan az építőipari szakemberek látják a jelent és a jövőt

Hírlevelünkre (a cikk írója által kezelt hírlevélre, nem a tervlap.hu hírlevelére - a szerk.) feliratkozott építőipari szakembereket kérdeztünk e-mailben arról, hogy mi a tapasztalatuk az idei évben az építőipari megrendeléseket illetően. A válaszokból mérhetetlen pesszimizmus árad, ami természetesen teljességgel érthető is. Minden válaszadó megegyezett abban, hogy az idei év semmiféle enyhülést nem hozott, a verseny élesebb, mint valaha, az árak vállalhatatlanok, valamint az állam láthatóan nem tesz semmit azért, hogy a helyzet javuljon. Mind közül Nagy Andrea költségszakértő levele adta a legátfogóbb képet, amiből idézek:

„26 éve dolgozom az építőiparban, és 20 éve vagyok önálló munkavállaló. Építőipari költségszakértőként gyakran tapasztalom, hogy a működőképességük alsó határain dolgozó szakemberek a kivitelezés területén nem tudnak munkához jutni, mert még mindig vannak olyan beruházások, amik teljesen alulfinanszírozott formában készülnek, a Megrendelő pedig "kénye-kedve" szerint oly mértékben lenyomja az árakat, hogy alig akad egy két cég, aki be meri vállalni a kivitelezéseket. Ma az építőipari szakembereknek nincs semmilyen tekintélye, értem ide a tervezőt ugyanúgy mint a szakértőt, vagy éppen magát a kivitelező szakembert.

Szakértőként jó magam is hónapokat várok még 10 ezer forintos kifizetésekre is, arról már nem is beszélve, hogy egy évtizeddel ezelőtti árakon dolgozunk, de a tudást, a munkára fordított időt sem fizetik meg. Állami megrendeléseknél is fél éveket kell várni arra, hogy egyáltalán benyújtható legyen maga a számla, s a számla benyújtása után legalább 1-2 hónap eltelik, mire kifizetik az összeget. Ilyen körülmények között a havi járadékok kifizetése lehetetlen. Képtelenség újabb dolgokat finanszírozni, a beinvesztált munkaeszközök lecserélésére nem is lehet félre tenni. Továbbképzésekről már nem is beszélek.

Egyszóval az építőipar 2012-ben szerintem az egyik legsúlyosabb időszakát éli meg, s csak a szakmai szeretet az, ami még ad reményt időnként a távolabbi szép jövőre. Az az alkotó ember, aki a két keze munkájával, nagy csapatban dolgozva meglévő épületeket újít fel, s a semmiből épít maradandót, nehezen tud változtatni, s nem találja a mai világban a helyét.”

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Nagy Andrea álláspontja nem egyedi, hiszen épp azért idéztem tőle, mert remekül összefoglalta mindazt, amit mások is megfogalmaztak, noha sokan nem ilyen visszafogott hangnemben tették ezt. Az építőipar tehát tovább szenved, amit azonban csak súlyosbít az a jelenség, amit a hírlevelünkre adott (vagy épp nem adott) válaszok statisztikájából kiolvashatunk.

Hogy állnak a dolgokhoz az építőipari szakemberek? - Egy kis statisztika

Megdöbbentő volt látni, hogy a kiküldött 1.450 levélre hogyan reagáltak a címzettek. Mindenekelőtt leszögezem újfent, hogy a hírlevelet kizárólag a saját adatbázisunkra küldtük el, azaz csak olyan szakemberek kapták meg a kérdést, akik valamilyen okból feliratkoztak a levelünkre. Lássuk, mi az eredmény:

Az 1.450 címből 142 megszűnt tavaly óta, holott 2011-ben ellenőriztük a címek valódiságát. Ennek egyik oka az lehet, hogy az adott cég megszűnt, vagy az egyéni vállalkozó abbahagyta a tevékenységét. Ugyanakkor az is megeshet, hogy a cég megváltoztatta e-mail címét, ez esetben viszont felmerül a kérdés, hogy vajon miért nem irányította át a régi címről az újra a leveleit, amikor néhány kattintással megtehette volna. Messzemenő következtetéseket nem lehet levonni ebből az adatból, de tény, hogy a kisvállalkozók rendkívül rosszul kezelik az internet adta lehetőségeket, és ez itt is visszaköszön.

További 12 levél azért nem ért célba, mert a címzett postafiókja megtelt. Ez gyakorlatilag egyet jelent azzal, hogy felhagyott a munkával. Megdöbbentően sokan, 685-en a mai napig nem nyitották meg a kapott levelüket, ami szintén beszédes statisztika. Feltételezhető, hogy ezek között akad olyan, aki nem dolgozik már az építőipar területén, de szinte lehetetlen, hogy minden címzettnél ez legyen a helyzet.

Ez pedig nem jelent mást, mint a régóta tudott tényt, miszerint az építőipari szolgáltatók egész egyszerűen nem törődnek a jelenlegi legköltséghatékonyabb és leggyorsabban megtérülő információs csatornával, az internettel. Számos vállalkozónak csak kötelességből van weblapja és e-mail címe, de nem használja azokat. Ez leginkább a mikrovállalkozásokra, vagy egyéni vállalkozókra igaz, azon belül is a kétkezi munkát végző szolgáltatókra. Noha irtózom az ilyesfajta összehasonlítástól, most mégis le kell írnom: A legnagyobb arányban a magasabb iskolai végzettségű címzettek nyitották meg a levelet, és a válaszadók között is ők voltak túlsúlyban.

A végére hagytam a leginkább megdöbbentő adatot. Abból a 611 címzettből, akik megnyitották a levelet, mindössze 14-en vették a fáradságot, hogy leírják véleményüket, holott a válaszhoz elegendő lett volna három mondat is. Ez a szám nagyon hűen tükrözi a mai valóságot. Az építőipar rendkívül rossz helyzetben, a benne dolgozó szakemberek pedig fásultak és abszolút érdektelenek, még akkor is, ha a munkájukról és a jövőjükről van szó.

Szakmai újságíróként számos alkalommal elemeztem már az építőipar helyzetét, és ugyancsak sokszor bíráltam az építőipari szereplőket felelőtlen és hányaveti magatartásuk miatt, amiért minden alkalommal meg is kaptam a magamét tőlük. Most nem teszem. Döntse el mindenki saját maga, van-e értelme elgondolkodni ezen a statisztikán.

Demeter Kornél