pályázat cikk családi ház középület pályázat társasházak Év háza

Az „Év háza” pályázóit szemlézi a nagyközönség

Ön szerint melyik családi ház a legjobb? Melyik középület és társasház a kedvence?


Rajki Diána | 2024.06.27

Az Év háza díj független szakmai elismerés, amelyet neves szakemberekből álló zsűri ítél oda. Emellett évek óta nagy izgalom övezi a pályázat közösségi oldalán rendezett közönségszavazást. Idén is az a kérdés, mely épületek találja a legjobbnak a nagyközönség, a potenciális építtető, az épületek használója.

2024-ben 47 pályázat érkezett a családi ház és középület főkategóriákban, illetve idén második alkalommal a társasház különdíjra is lehetett pályázni. A társasház különdíj kategóriát az Év háza pályázatot évek óta bemutató Leier Hungária Kft. alapította 2023-ban, de ezt a díjat is a zsűri ítéli oda.

A nagyközönség a két főkategóriában, 20 családi ház és 22 középület közül választhatja ki az év legjobbját, természetesen a zsűri által odaítélt szakmai szervezetek és a támogatók különdíjai mellett. Szavazni pedig a pályázat közösségi oldalán lehet. Idén újdonság, hogy 2024-ben az Internorm Ablak Kft. jóvoltából a 2023. évi és az idei társasház pályázók együtt mérettetnek meg, így 19 társasház közül kerül ki a közönség kedvence.

  • A közönségszavazás nyertesei a Knauf Ceiling Solutions, az OTP Ingatlanpont, az OTP Pénzügyi Pont és az Internorm Ablak támogatásában a szakmai zsűri által kiosztott díjaktól függetlenül részesülnek elismerésben.
  • Negyedik éve az OTP Ingatlanpont és az OTP Pénzügyi Pont támogatásával valósul meg a közönségszavazás családi ház kategóriában, amelyen június 27. (csütörtök) 11:00 és július 4. (csütörtök) 16.00 között lehet voksolni.
  • A középület kategóriában július 8. (hétfő) 11:00 és július 15.(hétfő) 16.00 között mondhatják el véleményüket szavazatukkal a pályázat közösségi oldalán az érdeklődők. Ebben a kategóriában a nagyközönség megkérdezését idén első alkalommal a Knauf Ceiling Solutions támogatása teszi lehetővé.
  • A társasházakról pedig július 18. (csütörtök) és július 25. (csütörtök) 16:00 között dönthetnek a pályázat Facebook oldalán. Ez a kategória idén a közönségszavazást a kezdetek óta támogató Internorm Ablak támogatásával valósulhat meg.

Az OTP Ingatlanpont és az OTP Pénzügyi Pont 2024-ben is a családi ház kategória mellé állt. „Időről időre felmerül szakembereinkben a kérdés, hogy mi az, ami igazán megszólítja az ingatlanvásárlókat, mi alapján szeretnek bele első pillantásra egy-egy családi házba. Összességében elmondható, hogy az egyedi kialakítású ingatlanokat magas érdeklődés övezi, többek között ezért is örülünk neki, hogy az Év háza pályázat keretein belül építészetileg különleges és páratlan pályaművekkel találkozhatunk, egyedülállóságukat igazán inspirálónak találjuk. Az ország egyik legjelentősebb ingatlanközvetítőjeként fontos számunkra, hogy releváns, hasznos kezdeményezésekhez kapcsolódjunk, kíváncsian várjuk az idei év nevezéseit!” – mondta dr. Hartlieb Balázs, az OTP Ingatlanpont ügyvezetője és az OTP Pénzügyi Pont vezérigazgatója.

A közönségszavazás megrendezését középület kategóriában ezúttal a Knauf Ceiling Solutions támogatása teszi lehetővé. Bondár Alex a cég mérnök tanácsadója a döntést így indokolta: „A Knauf Ceiling Solutions számára kiemelten fontos a fenntarthatósági elvek mentén történő építészeti tervezés. Az elmúlt években a szemünk előtt vált ez a gondolkodásmód a minőségi építészet, a minőségi építés egyfajta fokmérőjévé. A kiemelkedő építészeti teljesítményeket díjazó Év háza pályázat középület kategóriája közönségszavazatának támogatásával cégünk azon törekvését kívánja kifejezni, amit az általunk gyártott termékek, a környezetbarát álmennyezeti megoldások is kínálnak. Elvünk, hogy egészséges és kellemes környezetet biztosító, minőségi épületek megalkotásában vegyünk részt.”

A pályázat közönségszavazását kezdetek óta támogató Internom Ablak Kft. pedig ezúttal a társasházak mellé állt. A közönség az idei és tavalyi társasházakra egyben és választhatja ki a legjobbat a két év pályázói közül.

„Fontosnak tartjuk, hogy egyre több társasházon járuljanak hozzá minőségi nyílászáróink az energiatakarékos működéshez. Az építészeti pályázat támogatásával arra szeretnénk felhívni a tervezők figyelmét, hogy a korszerű ablakainkkal és teraszajtóinkkal a társasházakon megjelenő nagy üvegfelületeken keresztül szoláris nyereséget érhetnek el, összhangban a fenntarthatósági törekvésekkel. Emellett a lakást vásárlók nem csak alacsonyabb fenntartási költségekkel számolhatnak, de hosszú távon élvezhetik nyílászáróink hibátlan működését."  – emelte ki Monostori Gábor, az Internom Ablak műszaki vezetője.

A közönségszavazás ahogyan évek óta, az Év háza pályázat Facebook oldalán zajlik majd. A három kategóriában egy-egy pályamű nyerheti el a szavazók tetszését és ezzel az idei közönségdíjak egyikét. Egy like egy szavazatot ér, ugyanakkor egy személy több épületre is érvényesen szavazhat. Emellett fontos kiemelni: a közönségszavazás eredménye nem befolyásolja a zsűrit, az teljesen független az építész szakma képviselőinek döntésétől.

A neves szakemberekből álló zsűri zárt ajtók mögött fogja kiválasztani a legjobbnak ítélt pályaműveket. A közönségdíjasokkal ellentétben, a hagyományokhoz híven az idei év nyertesei csak a szeptember 25-én megrendezésre kerülő ünnepélyes díjátadón kerülnek nyilvánosságra.

Szavazzanak az Év háza pályázat közösségi oldalán, likeolják kedvenceiket és buzdítsák szavazásra ismerőseiket is!

Az Év háza pályázat Facebook oldala

További információ

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár



Építési megoldások