hír BIM építészet digitális építészet TSPC Csoport homeoffice

Berobbanhat a digitális építészet: itt vagyunk a felhők között


TSPC Csoport | 2020.04.16

Március közepén péntekről hétfőre kellett home office munkarendre váltania az egyik legnagyobb magyar mérnökirodának, a százhúsz munkatársat foglalkoztató TSPC-nek – sikerült.

A tulajdonos-ügyvezető Kádár Mihály azt mondja: a sikeres átállás nem egy véletlennek köszönhető, hanem egy tudatosan tervezett folyamat, amelyet a válság most egy hirtelen fordulattal felgyorsított. Az üzletember világjárvány előtti utolsó útja februárban Berlinbe vezetett, ahol egy nemzetközi építészkonferencián a digitális építészet lassú térhódításáról szóltak az előadások, most viszont sokakhoz hasonlóan azt gondolja: berobbanhat a szakmában a digitális építészet, a tervek pedig lassan a papírlapról végleg átköltöznek a felhőkbe.

A TSPC az elmúlt években sokat tett azért, hogy munkatársai számára minden adott legyen egy ehhez hasonló váltáshoz: a technológiai háttér kiépítése, a szervezetfejlesztés irányai és az egyéni képzések mind arra irányultak, hogy a szakemberek akár helyfüggetlen, önálló munkavégzéssel „mozdíthatók” legyenek. A cég egyébként a járvány előtt is biztosította a munkatársainak a húsz százalékos home office munkavégzés lehetőségét, melyet a munkatársak szívesen igénybe is vettek. Ez a korábbi távmunka-tapasztalat, a kiépített technológiai háttér és az irány, amelyet Kádár Mihály évekkel ezelőtt kijelölt a cégének, most lehetővé tette, hogy a válság okozta „kísérleti helyzetben” kipróbálhassák, hol tartanak a digitális építészet nemzetközi dimenzióiban.

„Cégünk az egyik piacvezető ma Magyarországon a BIM-alapokra épülő szolgáltatások alkalmazásában, és ehhez igazítjuk a szervezetfejlesztési stratégiánkat is – mondja Farkas Péter, a cég nemzetközi kapcsolatokért is felelős operatív igazgatója. Ezekben a hónapokan például egy ázsiai tudásközpont toronyházának pályázatát adtuk le, melyet először a megrendelőnél, majd az itthon megjelenő járványhelyzet nehezített, azonban a digitális megoldásaink segítségével időben, zökkenőmentesen pályázhattunk. Két beépített garanciánk van a rugalmas digitális átállásra: az egyik az elmúlt nyolc évünk több mint 1.500.000 megtervezett négyzetméterének tapasztalata, a másik a munkavállalóink életkorából adódó nyitottság a digitális jövőre.”

A TSPC szakemberei úgy látják, a járvány különleges helyeztet teremtett az építészszakmában, hiszen a világ különböző pontjain lévő, más-más attitűddel, koncepciókkal, technológiai háttérrel dolgozó egészen kicsi és hatalmas irodák is ugyanazzal a jelenséggel találkoznak: a járvány okozta távolságtartás, az utazások ellehetetlenülése, az építőipar lassulása mind a digitális építészeti megoldások irányába terelik a tervezőket, hiszen csak így biztosítható a zökkenőmentes feladatmegoldás, hatékony kommunikáció és a projektek fennmaradása.

„Nem kérdés, hogy az építészet fontos szegmensei – a hely szelleme, a tervezőcsapat kreatív műhelymunkája, a projekt terepen való nyomon követése – kívül esnek a digitális téren és ezeket a jövőben is fontos értékként megőrizni. A cél azonban az, hogy a köztes lépcsőfokokat és az automatizálható folyamatokat digitális megoldásokkal támogassuk és gyorsítsuk fel. Az egy rendszerben, okosan tárolt adatok pedig a jövő építészeti projektjeinek megrendelőit és tervezőit kötik majd össze, akár a világ két távoli pontján. Mi igyekszünk a jelenlegi helyzetre ennek a kísérleteként tekinteni és folyamatosan beépíteni munkafolyamatainkba a tapasztalatainkat.

 

*Mi az a BIM?

A BIM (Building Information Modeling) egy olyan 3D-s épületmodellezési technológia, ahol az épületelemek információval vannak felruházva. A BIM a tervezőcsapat számára megkönnyíti a munkafolyamatot, de az igazi nyertes a megrendelő, hiszen a tervek hatékonyságnövelésével pénzt és időt spórol meg, jóval kisebb hibalehetőséggel, mint a papíralapú tervezésnél.

A TSPC a Nemetschek-csoporthoz tartozó Graphisoft kiemelt partnere, ami azt jelenti, hogy nemcsak tesztelik, hanem javaslataikkal írják is azokat a programokat, amivel a BIM-technológiához szükséges háttér fejlődik.

Huszár Attila BIM-menedzserrel korábban készített interjút a TSPC csoport, ezen a linken olvasható

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások