pestimonika | 2015.01.29
A helyszín a Barcelona mellett fekvő Granoller történelmi városközpontja, zártsorú lakóházak városi szövete. A hosszú és csak 6,5 méter széles telek két utcáról is megközelíthető. A meglévő épület düledező állapota miatt csak a főhomlokzatot tartották meg, amely viszont a város épített örökségének értékes darabja.

Az építtetők kívánsága az volt, hogy a ház váljon szét két zónára, amelyek közül az egyikben a hétköznapi családi élet folyik, a másik pedig nyugodt, az előzőtől szeparált területet biztosít a nappali funkcióra, barátok fogadására, megvendégelésére. A telek elhelyezkedéséből, a helyi építési előírásokból ez a két részre osztás tulajdonképpen adódik is.

A telek kelet-nyugati fekvése és az utca keskenysége megnehezítette azt, hogy az utcai homlokzaton jelentős szoláris nyereséget lehessen elérni. Ez a körülmény, valamint az a törekvés, hogy a földszint se veszítse el az intimitását, a háznak az utca vonalától való visszahúzásához vezetett, amit pációk kialakításával értek el. Ezek a pációk átmeneti terekként funkcionálnak fizikailag is az utca és a ház között és a kül- és beltéri atmoszféra között is. A tetejük mozgatható, ami télen energianyereséget jelent, nyáron pedig a szellőzést segíti. Ezzel a megoldással a fő utca felőli gyalogos megközelítés és a másik utca felőli autós bejárat is biztosítva van, anélkül, hogy az ezekből általában adódó másodlagos minőségű terek jönnének létre.

A pációk mellett (amelyek bioklimatikus jellegükkel 15 és 25°C közötti hőmérsékletet biztosítanak), a ház anyaghasználata és tereinek elosztása is a passzív működést támogatja. A külső dupla téglafalak belsejében 10 cm hőszigetelés van. Geotermikus energiával működő padló és födém hűtő-fűtő rendszer van a házban. Az épület nagy hőtehetetlensége nagyon stabil termális működést biztosít és az alacsony energiafogyasztáshoz is hozzájárul.

Építészet: H Arquitectes
Felelős tervező: David Lorente, Josep Ricart, Xavier Ros, Roger Tudó
Munkatársak: Blai Cabrero Bosch, Montse Fornés Guàrdia, Carla Piñol Moreno
Belsőépítészet: Fátima Vilaseca
Projektmenedzser: Ramon Anton
Statika: DSM arquitectes
Gépészet: Igetech / Àbac enginyers
Tájépítészet: Anna Esteve
Fotó: Adrià Goula

Forrás:
http://www.harquitectes.com
http://www.archdaily.com
http://www.harquitectes.com/PDF-web/HARQUITECTES_1014.pdf
 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások