hír exkluzív épületek cikk

Egy korszak eltűnő emlékeinek árnyékában - A szocmodern építészet árva sorsa


varga.peter0211 | 2022.05.25

Nem csak Magyarországon, de szomszédunknál, Szlovákiában is sorra veszik elő a szocialista modern épületeket, hogy aztán azokat végleg kitöröljék a városképből, és ezáltal egy történelmi korszak lenyomatait tüntessék el. A pozsonyi Istropolis tehát fokozatosan eltűnik…

A Pozsony belvárosának szívéhez közeli, Istropolis névre keresztelt egykori kulturális és kongresszusi központ rövid időn belül csupán emlékké válhat a pozsonyiaknak. Az épületet még 2017-ben vásárolta meg az Immocap vállalat. A cég már januárban bejelentette, hogy megszerezte az érvényes engedélyt az épület eltávolítására, és azonnal elkerítette az Istropolis, Szakszervezetek Házának szinte teljes területét. Így a bontási munkálatok már meg is kezdődtek az év első negyedében. Az épület főhomlokzatáról a kubai márványlapok azóta lekerültek, ma pedig már bőven zajlanak a durva bontási munkálatok. Pozsony szocialista korszakának egyik szimbóluma tehát határozottan a múltba megy, az építészeti szakma és szakértők pedig érthető módon, természetesen ellenzik az épület lebontását, ugyanis az épület lebontásával Szlovákia és Közép-Európa egy ikonikus építészeti komplexumot és egyben az ország legnagyobb kulturális és társadalmi központját veszíti el – írták a Docomomo nemzetközi szervezet szlovák részlegének képviselői, akik a modern építészet történetével és annak megőrzésével foglalkoznak.

Mára már emlék...

A szocialista modern épület egy előző kor épülete, a Berchtold-palota területére épült. Az 1832-ben épült palotát 1981-ben bontották le, az Istropolis építésekor. Az egykori Szakszervezetek Háza egy kulturális és kongresszusi központot, irodatornyot, tudományos központot, színházat, valamint néhány szomszédos épületet foglal magába, átriummal és szökőkúttal egy 3,7 hektáros telken. Itt található Szlovákia legnagyobb, 1280 fő befogadására alkalmas kongresszusi terme, amelyet eredetileg a Kommunista Párt kongresszusainak fogadására terveztek. A Ferdinand Konček, Iľja Skoček és Ľubomír Titl építészek által tervezett komplexum a városközpont szélén, egy jelentős forgalmú csomóponton található: A Trnavské Mýto-n, vagyis a Nagyszombati Vámon, amely ma a város egyik legfontosabb közlekedési pontja.

Az Istropolis lebontása azonban nemcsak a modern építészet szerelmeseinek és a kulturális közösségnek rossz hír, hanem az egész társadalomnak is, amely az épülettel együtt saját történelmének egy jelentős részét is elveszíti és szinte fájdalmas megerősítése annak a ténynek, hogy egy-egy város karakterét több magánszereplő befolyásolja, nem pedig a közmegegyezés és a szakmai vélemény.

A közvélemény és a Szlovák Építészek Szövetsége (SAS) szintén kifejezte egyet nem értését az Új Istropolis építésével kapcsolatban, és nyílt levelében kijelentette, hogy kulturálatlan cselekedetnek tartja a szlovákiai szocialista modern építészeti műemlék lerombolására tett kísérletet. Ennek megakadályozására szólította fel a kormányt és az érintett minisztériumokat. Mindhiába…

Nový Istropolis, a régi-új…

Az Immocap vállalat Pozsony egyik ikonikus épülete helyére azt tervezi, hogy felépíti a Nový Istropolis nevű projektet, tagadva, hogy a meglévő komplexum műemléki értékkel bírna, másrészt felhívja a figyelmet arra, hogy az Istropolis gazdaságilag és üzemeltetés szempontjából fenntarthatatlan volt, ezért teljesen új épületet kell építeni.

Az igazsághoz azonban valóban hozzátartozik az is, hogy az Istropolis tényleg éveken át kihasználatlan, üzemeltetés szempontjából már nem felel meg a modern technikai és biztonsági előírásoknak. A városrésznek pedig nem volt anyagi forrása a központ felújítására, ezért már néhány éve üresen állt. Részben ezért is döntöttek az egész terület eladása mellett, bontásra ítélve azzal a feltétellel, hogy az átépítés, illetve új építés során tiszteletben kell tartani a meglévő területrendezési tervet és biztosítania kell, hogy az Istropolis helyén egyéb funkciók mellett megfelelő méretű rendezvényközpont is legyen, utalva egykori funkciójára.

2017-ben az Immocap nemzetközi tervpályázatot hirdetett meg, melyet a holland KCAP építésziroda a német Cityförster stúdióval nyert el.  Az új épület nagy hangsúlyt fektet az eredeti funkciók megtartására, vagyis egy multifunkcionális komplexum kialakítására, mely több részből áll majd.

A legjelentősebb a kulturális és kongresszusi központ lesz, kiegészítve egy kongresszusi szállodával, valamint irodahelyiségekkel, illetve két 15 emeletes lakóépülettel. Az egyes épülettömbök úgy vannak elrendezve, hogy közöttük meghittebb közterek jöjjenek létre. Az új Istropolis belsőépítészeti látványtervein megfigyelhető az eredeti belső térhangulatra történő reflektálás, illetve tömegképzésében is fellelhető némi hasonlóság. Az eredeti Istropolis különlegesebb részeire, részleteire is különös figyelmet szentelnek – ilyen például a főhomlokzati márványburkolat. Anno a csehszlovák állam ajándékba kapta Fidel Castro kubai diktátor rezsimjétől. Az építtető célja volt, hogy megakadályozza annak tönkremenetelét. A tervek szerint több projektben is felhasználják ezt a márványt, ezért rendkívül érzékenyen kezelik, a helyszínen tárolják, hogy új felhasználására készen álljon.

Szakmai körökben különös figyelmet kap a projekt előrehaladása, hiszen az Ukrán-Orosz konfliktus okozta gazdasági nehézségek, illetve az építőanyag-árak emelkedése sem segíti a projekt gördülékeny kivitelezését. A fejlesztőt viszont 5 millió eurós pénzbírsággal sújtják, ha négy éven belül nem épít kulturális létesítményt. A teljes komplexum elkészülését tehát 2026-ra tervezik.

A közvélemény…

A szakma és még jó páran ellenzik, de nagyon sokan úgy vélik – jogosan –, hogy egy üresen álló, amortizált állapotban lévő, szocialista érából származó épületet helyes döntés egy mai korszellemnek megfelelő high-tech épületre cserélni. Ebből kifolyólag talán izgatóbb kérdés az, hogy az építészeti szakmán kívül a közvélemény vajon miért ennyire elutasító a szocialista építőművészeti értékek megítélésével szemben, illetve az érték, mint minőség teljes tagadása?

Tény, hogy e korszak és rendszer építészetének megítélése a posztszocialista országokban ellentmondásos, de amíg itthon a beruházói döntéshozatal és a kultúrpolitika határozottan elutasítja és értéktelennek tartja a szocialista modernizmust, addig ez Szlovákiában nem volt jelentősen érezhető. Eddig.

A szocialista épületeket, főleg a későmodern korszakából általában azért kritizálják, mert a város történelmi környezetében épültek, és anyaghasználatukkal, homlokzatképzésükkel és építészeti tömegkialakításukkal is eltérnek a „régi széptől”. Ezek az épületek nagyvonalúak, reprezentatívak és mindenkit a szocialista rendszer (negatív) hatásaira emlékeztetik annak ellenére, hogy a szocialista modernizmus építészeti megfogalmazása azért tudott a modern szempontok szerint kibontakozni és sok esetben megvalósulni, mert enyhébb lett a szocialista ideológia nyomása a társadalomra, s a szakmára egyaránt. E korszakra jellemző középületeknél megfigyelhető a nyugati építészeti formanyelv, mégis elutasítjuk, nem tetszik, mert az szocialista, miközben pont azért alakult ki a szocialista modernizmus korszaka, mert a rendszer már szabadabban kezelte az építészetet. Ennek ellenére a szocmodern építőművészet mai szubjektív megítélésében a történelem mély nyomott hagyott. Azt gondolom, ez nem csak az Istropolis esetére igaz, de számos hazai példára is…

Miért nem lehet tehát elvonatkoztatni egy történelmi korszak társadalmi és politikai berendezkedésétől, és objektíve tekinteni, mint építőművészeti alkotásra? Hiszen bár a szocialista éra alatt, de nem feltétlen e kor szellemében épült alkotásokról van szó. A szocialista modern építészet pont erre tett kísérletet, hogy a rendszer dogmáit megkerülve ugyan, de nem teljesen elutasítva hozzanak létre olyasvalamit, ami új, vagány és modern szemléletű.  

Úgy gondolom, hogy a cikk tárgyát képező pozsonyi Istropolis bontásának tényét azonban elfogadhatóbbá tette az a fajta korhű lineáris fejlődés és következetesség, ami a helyszín, a Nagyszombati vám környezetét jellemzi: Az egykori Berchtold-palota építésével kezdődően, a bontásra ítélt Istropolison át az Új Istropolisig, mindvégig a korszellemnek megfelelő épület kialakítása volt a cél, s nem a múltbéli ábrándozás…

Varga Péter
Építész

Források: 

Képek: Beautiful BratislavaImmocap

 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások