sebesp | 2022.08.21

Manapság az utazás hétköznapi eseménnyé vált, egyes vélemények szerint talán túlságosan is. Szingapúrban úgy gondolták, ki kell mozdulni a repülőterek biztonság vezérelte monoton rutinjából, és egy különleges attrakcióval újra ünneppé emelni az elindulást és a megérkezést.

Munkája révén apám sokat utazott a hatvanas, hetvenes években, amikor még a repülés – pláne távoli kontinensekre – nagy eseménynek számított. Persze az utazás elmaradhatatlan része volt a reptéri búcsúzkodás és a viszontlátás. Ferihegyen a ma használaton kívüli terminál tágas előcsarnoka volt mindkét esemény helyszíne, majd a teraszról lehetett nyomon követni, amint a betonon az utasok eljutnak a repülőgéphez, majd felsétálnak a lépcsőn.

Ma a biztonságra, tömegek ellenőrzésére optimalizált beléptető kapuk elnyelik az utasokat, majd sorban állások sorozatos kényszerpályáján zárt rendszerben tolják végig az utasokat repülőjükig. Se hely, se idő nincs búcsúzkodásra az események sodrásában, ezért legtöbben kísérők nélkül kezdik meg az utazást.

Moshe Safdie irodáját bízták meg a feladattal, hogy Szingapúr repülőterét kimozdítsa korunk távolsági utazásaira jellemző gépies kényszeredettségektől, és újra emlékezetes alkalommá emelje az utazás eseményét.

A miniállam repülőterének négy terminálját összekötő Jewel (Ékkő) két egymástól merőben eltérő környezetet – egy intenzív piacteret és egy paradicsomi kertet – ötvöz, mellyel új közösségközpontú tipológiát hozz létre. Ez Changi repülőtér szíve és lelke. A Jewel a repülőtér központját egy jelentős nyilvános attrakcióként értelmezi újra. Egy fedél alatt számos szolgáltatást kínál a szokásos repülőtéri funkciók mellé, belső kerteket, szabadidős aktivitást és látnivalókat, és természetesen kereskedelmi és vendéglátóipari szolgáltatásokat. A tórusz alakú üvegből és acélból készült külső burok egy hatalmas télikert és bevásárlóközpont ötvözete, ahol akár egy egész napot is el lehet tölteni anélkül, hogy kitenné az ember a lábát a reptérről. Szinte minden második, harmadik szolgáltató valamilyen módon a gyerekeket veszi célba, mesefigurákra tematizált éttermekkel, labirintussal és számtalan játékbolttal.

A Safdie Architects tervezői a tórusz geometriájában találták meg a lehetőséget, amely többirányú kapcsolat igényére kínál megoldást, így zökkenőmentes átjárást biztosít a terminálok felé, és a reptér középpontjává vált.

A legnagyobb attrakció azonban kétségtelenül az üvegtető szívében elhelyezett okulusz, amely egy többszintes kert középpontjában, közel harminc méter magas zuhataggal zúdítja a vizet, trópusi függőkertekkel körülvett tér mélyére. A látványosság célja, hogy a nap 24 órájában térbeli és interaktív élményekkel kápráztassa el a látogatókat. A négy égtájat – északot, délt, keletet és nyugatot – négy átjárókert jelöli ki, orientálva a látogatókat, és vizuális kapcsolatokat kínálva a belső környezettel és a repülőtéri terminálokkal. 

Az üvegtető közepéből lezúduló vízesés vitathatatlanul egyedülálló vizuális és érzéki élmény, lelépcsőző zöld falai trópusi környezetet varázsol nyüzsgő városi tér köré. Szinte felfoghatatlan, hogyan mozgatják az hatalmas víztömeget, némi tervezői bravúrral ugyanis a csővezetékeket a kupola fémvázába rejtették.

Bár a Jewel megvalósításának célja az volt, hogy tovább növelje az évi 80 millió utast fogadni képes Changi repülőtér, a világ egyik vezető légi csomópontjának vonzerejét, jól érzékelhető, hogy a látványosság saját jogán is megáll a lábán. Meghitt búcsúzkodásra ugyan kevés alkalmas hely kínálkozik, ehelyett a szingapúri családok hétvégi kikapcsolódásra, szórakozásra érkeznek többnyire gyerekekkel, hogy kizökkenjenek a városállam hétköznapjaiból. 

A központi tér növények sűrűjébe öltöztetett lépcsős amfiteátruma remek helyszín egy kis pihenésre, uzsonna elfogyasztására, de leginkább fotózásra, az elmaradhatatlan szelfizésen túl akár az egész rokonságot a beállítva a növényfalakkal, vízesésekkel gazdagított díszletek közé. 

Korunk látványépítészetének lényege éppen ebben rejlik, elhitetni a látogatóval, hogy a hely egyszeri és megismételhetetlen, sőt hihetetlen, tehát maga a varázslat.

Képek: Sebes Péter

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások