hír épületek tervek sportlétesítmény sport

Elkezdődött a Tüskecsarnok tervezése

B-y | 2012.05.14
Legkésőbb 2012 októberére elkészül a budai Tüskecsarnok kiviteli terve, amelyet a lefolytatott közbeszerzési eljárás eredményeként az A&D Stúdió készít el – adta hírül az MTI.
A beruházó Nemzeti Sportközpontok (NSK) közleménye szerint „már áprilisban megtörtént a szerződéskötés a tervezési feladatok, valamint a tervellenőri feladatok ellátásáról, így az előzetes ütemtervnek megfelelően, folyamatos tervellenőrzés és megrendelői felügyelet mellett indulhat el a tervezés.”

Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel és sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos március végén jelentette be, hogy a tervek szerint 2014-re befejeződik a 16 éve félkész állapotban lévő Tüskecsarnok építése, a beruházás 5,9 milliárd forintba kerül.
A Tüskecsarnok beruházása 1993-ban indult, eredetileg az 1996-ra tervezett budapesti Expóra épült, de nem készült el.

A multifunkcionális létesítmény nagyjából négyezer fő befogadóképességű nagyterme a tervek szerint hazai és nemzetközi sportesemények, valamint kulturális rendezvények lebonyolítására is alkalmas lesz. A Tüskecsarnok hat kisebb csarnoka főleg bemelegítő, illetve edzőteremként működhet majd.

(Forrás: MTI)

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...