TSPC Csoport | 2020.02.11

A belsőépítészeti generáltervező TSPC Csoport segíti a megrendelő dél-koreai SK Innovation munkáját a projektben, melynek keretében 430 000 négyzetméternyi területen épül Komárom új akkumulátorgyára. A komáromi ipari parkban az elektromos autókban használható lítium akkumulátorokat gyártják majd.

Korábbi sajtóhírek szerint a beruházás becsült értéke 97 milliárd forint, amelyet a magyar állam vissza nem térítendő támogatással segít. A gyártás 2020-ban kezdődik.

A 130 000 m2-es gyár felépítésében a magyar TSPC Csoport a belsőépítészeti kiviteli terv elkészítésében és a tűzvédelem szakterületén segíti a dél-koreai megrendelőt. A TSPC partnere a Hyundai Engineering Corporation.

„2020 a nemzetközi partnerségek éve lesz a TSPC életében – mondja Farkas Péter, a cég nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója. Hamarosan több olyan projektről is beszámolhatunk, melyekkel kilépünk az országhatárokon túlra. Hiszünk abban, hogy a nemzetközi kooperációkban a partnerek tudása összeadódik: Magyarország egyik legnagyobb mérnökirodájaként erős háttérrel és munkatársaink komoly hazai tapasztalataival indulunk el ezen az úton.”

A TSPC évek óta működteti fiókirodáját Hong Kongban, illetve több hazai projektjük kapcsán végeztek ázsiai előtanulmányokat. Az OSZK Archivális Raktárának tervezése előtt például a 11 milliós lakosú kínai Guangzhou városában tanulmányozták az automatizált könyvtári rendszert.

„Azt gondoljuk, hogy a TSPC szakemberei komoly tapasztalatot szerezhetnek a nemzetközi partneri együttműködésekben, hiszen már akár egy pályázati kiírás is jelentős különbségeket mutat keleten és nyugaton. Az ezekhez való alkalmazkodás képessége rugalmassá, kreatívvá és kultúránként változó értékekre nyitottá teszi a kollégáinkat.” – mondja Kádár Mihály, a TSPC tulajdonos-ügyvezetője.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások