donkanyar | 2015.08.28
Csoda születik Debrecenben: olyan strandja lesz a városnak, hogy az állunk is leesik majd. A Bordás Péter nevéhez fűződő impozáns fürdő 2018-ra elkészülhet.

A Debreceni Gyógyfürdő Kft. május végén tervezői ötletpályázatot hirdetett az Aquaticum Strandfürdő fejlesztési elképzeléseinek kidolgozására. A 20 építészeti ötletpályázatból kilencet díjaztak, ezeket meg is vásárolta a Debreceni Gyógyfürdő Kft. Az első díjat a Bord Építész Stúdió felelős tervezője, Bordás Péter pályázata kapta.

A tervek szerint az Aquaticum Strandfürdő teljesen új arculatot kapna: Bordás terveiben magasban futó napozóteraszok és vízesésszerűen lezúduló víz várná a strandolókat. Mivel azonban még csak ötletpályázatról van szó, nem teljesen így fog kinézni a fürdő, viszont ezekből – főként a győztes pályázatból – fognak ötletet meríteni a végleges tervhez.

A Nagyerdő fejlesztésére a következő években négymilliárd forintot fordíthat a város, ennek nagy része a strandfürdő modernizálására juthat. Az ötletpályázat kiírásában szerepelt, hogy az építészeknek 2,5 milliárd forintos költségkereten belül kellett maradniuk.

A díjazott pályaművek megtekinthetők a Kölcsey Központ folyosóján, a látogatók pedig szavazhatnak is a nekik legjobban tetsző tervekre: az ígéretek szerint a lakosság véleményét is figyelembe veszik az új fürdő terveinek véglegesítésénél.

Forrás: Dehír.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások