donkanyar | 2013.01.23
A panelról nekünk azok a szürke, szocreál hangulatú épületek jutnak eszünkbe, amelyekből rengeteget látunk országszerte. Pedig az általunk oly sokat szidott technológiát egyre jobban használják: ezt igazolja az is, hogy New Yorkban már épül a világ legnagyobb panelháza.

A panelépítkezés kulcsa, hogy a lakóházakat vagy toronyházakat először kis darabokban építik meg, majd azokat később, az építkezés helyszínén rakják össze. Mivel ezzel pénzt, időt és energiát is tudnak spórolni, így feltételezhetően évről-évre ezért egyre nagyobb az érdeklődés a technológia iránt.


A New York-i Brooklynban az elmúlt évtizedben már elkezdték építeni az Atlantic Yards névre keresztet multi-projektet: az építkezés során Brooklyn egyik legforgalmasabb csomópontjába sportcentrum, iroda- és lakóépületek is épülnének. Egyelőre viszont csak a sportcentrum készült el, de a stadion befejezésével a kivitelező Forest City már neki is kezdett a következő épület építésének.


A kivitelező által B2 névre keresztelt toronyház lesz az első abból a tizenöt moduláris technikával épülő ingatlanból, amit a projekt során meg akarnak valósítani. A 32 emeletes torony legnagyobb érdekessége, hogy ez lesz a világ legnagyobb, előregyártott elemekből készült épülete. A torony 930 modulból áll majd össze, amiket a közelben lévő, egykori haditengerészeti hajógyárban építenek meg.


A tornyot a SHoP Architects tervezte, a kivitelezést pedig a svéd óriás, a Skanska vállalta magára. A Forest City és a Skanska közösen készítik az elektromos hálózattal és vezetékekkel is ellátott modulokat, amelyeket a konyhákhoz, mosdókhoz, de még a külső homlokzathoz is felhasználnak majd. Az épületben a fitneszterem és lounge mellett 363 lakás lesz.

forrás

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások