hír Görögország Kolosszus Rhodosz

Ez kolosszális: Újra megvalósulhat az ókori világ hatodik csodája


sebesp | 2015.12.25
Fiatal építészek és tudósok egy csoportja arra készül, hogy újjáépítik a Rodoszi Kolosszust, Héliosz isten óriásszobrát, amely ezúttal közel ötször akkora lesz, mint az eredeti ókori alkotás.

Az eredeti, 32 méter magas Rodoszi Kolosszus, mely Kharész tervei szerint épült i.e. 292-280 között, Kr.e. 226-ban pusztult el egy földrengésben. Az ókori világ hatodik csodája a tervek szerint újra fáklyát gyújthat a rodoszi kikötő felett, feltéve, hogy összegyűlik a megvalósításhoz szükséges pénzalap.

A tervek szerint 135 méter magasságával háromszor akkora lesz, mint az általa ihletett 46 méter magas Szabadság-szobor New Yorkban. Felületét az erederi bronzburkolat helyett napkollektorokkal borítanák, mellyel biztosítják az energiafüggetlenséget. A tervek szerint múzeum, boltok és könyvtár is lenne az új, most már földrengésbiztos csodában, amely kilátóként és világítótoronyként is működik majd.

Az építési költség 250 millió euró, a beruházással pedig a görög gazdasági válság végét akarják szimbolizálni, ezzel elindítva az újabb növekedést.

Az eredeti szobor 900 éven át ott feküdt. Azért nem állították vissza, mert egy híres jós azt jövendölte, hogy borzalmas sorscsapások zúdulnak Rhodoszra, ha újra visszaépítik. 653-ban arabok foglalták el a szigetet, ők nem tartottak a jóslat bekövekeztétől lehántották a szoborról a bronzot, és az Észak-Mezopotámiában fekvő Edesszába szállították. Feltételezhetően a mai rhodosziak is abban bíznak, hogy a jóslat nem következik be.



Forrás: www.dailymail.co.uk

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások