sebesp | 2018.10.10
A budapest MOL székházat is tervező Foster + Partners londoni munkája vitte el idén az egyik legrangosabb építészeti díjat.



A Brit Királyi Építészeti Intézet a londoni Bloomberg irodaháznak ítélte oda a 2018-as Stirling díjat. Ez a harmadik alkalom, hogy a londoni székhelyű Foster + Partners megkapta a tekintélyes díjat, amelyet az esztétikai megjelenés, innováció és eredetiség szempontjainak figyelembevételével ítélnek oda az Egyesült Királyság legjobb épületének. A cég legutóbb 2004-ben nyerte el a díjat a Cityben álló "The Gherkin" névre keresztelt felhőkarcolóért.

A Bloomberg projekt, amely két hidakkal összekötött épülettömegből áll, homokkő keretekkel tagolt homlokzattal jelenik meg. Mint korábban megírtuk, a több mint 3,2 hektáros területen elhelyezkedő, tízemeletes központot a világ leginkább fenntartható irodaházaként tartják számon, és azt mondják, hogy a Szent Pál katedrális mellett található irodaház a legnagyobb londoni kőépület.

A díj átadása mindössze néhány nappal azután történt, hogy egy szintén a cég által tervezett épületből a mélybe zuhanó ablak agyonütött egy járókelőt Londonban.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások