hír cikk Bukarest épül iszlám kultúrális központ mecset

Gigantikus mecset épül Bukarestben

donkanyar | 2016.03.27
Tavaly robbant a hír, hogy Európa egyik legnagyobb mecsetje lesz az a 11 ezer négyzetméter alapterületű imahely, amelyet Bukarestbe terveznek. A központ a Romániai Muszlim Kulturális Muftiság tulajdona lesz, hiszen a terület 49 évre szóló használati jogát megkapták, s már elkezdte az építkezéshez szükséges engedélyek megszerzését.

Szó sincs arról, hogy ne épüljön meg a Bukarestben török anyagi támogatással létre hozandó, viták kereszttüzében álló mecset. Ez derült ki szerdán Klaus Iohannis román államfő törökországi látogatásán, amelyen török kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal tárgyalt – olvasható a foter.ro honlapon. Klaus Iohannis a téma kapcsán megerősítette: a projekt az engedélyeztetési szakaszban van, ami a bukaresti önkormányzat hatásköre, és jelenleg dolgoznak a papírmunkán.

A hatalmas muszlim kulturális központ 11 ezer négyzetméteren terül majd el. A központ a Romániai Muszlim Kulturális Muftiátus tulajdona lesz, amely májusban kapta meg a terület 49 évre szóló használati jogát kormányhatározattal. A telken, amely a Romexpo kiállítási központ mellett terül el, a mecset mellett könyvtár és muszlim tanulmányi központ is épül majd.

Forrás: foter.ro

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...